Online, offline cikkek (2)
|
1996 szeptember 14.: Dunaújvárosi Hírlap: Amatőrök horrorfilmje A Cruel World Team Amatőr Filmtársulat 1994-ben alakult Dunaújvárosban. A tavalyi két kísérleti rövidfilm után idén elkészítették az első amatőr technikával és stábbal forgatott magyar horrorfilmet - a Legyen világosság című mozit (rendezte: Bernáth Zsolt és Lukács Pál, fényképezte: Szentkuti Tamás, zene: Crazy Gránát). Először a Dózsa mozi kamaratermében láthatják az érdeklődők, holnap délután ötkor, majd hétkor is.
1998. május: Video Magazin: Újabb független thriller Kárhozat címmel elkészült a Cruel World Team elnevezésű független filmtársulat újabb egész estés pszicho-thrillerje. A színészektől az operatőrön át a rendezőig teljes egészében amatőr produkció a világ legalacsonyabb költségvetésével, gyakorlatilag befektetett pénz nélkül, VHS kamerával, Dunaújvárosban rögzítette a felvételeket, és természetesen az alkotók is ingyen, hobbiból vállalták a filmkészítéssel járó feladatokat. Az 1994-ben Dunaújvárosban alakult csapat azzal a céllal kezdte meg működését, hogy egy eddig Magyarországon kevéssé képviselt filmes műfajt, az olasz és amerikai hagyományokon alapuló horrort, thrillert képviselje. A társaság írókból, filmesekből, zenészekből, színészetet kedvelő amatőrökből áll, akik szabadidejükben tevékenykednek a produkciókon. A Cruel World Team két rövidfilm elkészítése után forgatta le a Legyen világosság című egész estés horrorfilmjét, mely Transzplantáció címen hivatalos videoforgalmazásba került. A 82 perces Kárhozat egy fiatal író különleges élettörténetének felidézésével borzasztja kellően nézőjét sorozatgyilkossággal. Az író-rendező Bernáth Zsolt, aki a szöveg mellett a látvánnyal, a képi világgal igyekszik előrevinni a cselekményt. A csapat tagjai immáron profi technikával tervezik leforgatni következő forgatókönyveiket. Anyagi források híján azonban a társaság szívesen fogadja a támogatók jelentkezését, és pályázatokon szeretnék összegyűjteni a forgatáshoz szükséges forintokat, mellyel a produkciók még így is az alacsony költségvetésű filmek sorába tartoznának.
1996. november: Video Magazin: Itt az első magyar amatőr horror! Szeptemberben a dunaújvárosi moziban mutatták be és már videokazettán is látható az első magyar, amatőr technikával, amatőr stábbal, amatőr színészek által játszott horrorfilm, melynek címe: Legyen világosság! Bernáth Zsolt és Juhász Pál dunaújvárosi fiatalok két évvel ezelőtt együtt kezdtek novellákat írni, de már akkoriban felmerült bennük a gondolat, hogy egyes történeteiket filmre is rögzítsék. Két húszperces amatőr munka után csatlakozott hozzájuk Szentkuti Tamás amatőrfilmes, és Miokovics Csaba, aki a maszkkészítés iránt érdeklődött. A Cruel World Team Amatőr Filmtársulat nevet felvéve öt hónap alatt forgatták le a csaknem másfél órás produkciót, mely egy fiatalember kálváriája a gonosszal egy különleges orvosi beavatkozás nyomán...A felvételeket VHS kamerával rögzítették, és a dunaújvárosi Tv stúdiójában számítógéppel vágták. A film hatásos zenéjét a szintén városbéli Crazy Gránát tagjai szerezték. A főszereplők Túri László és Holinszky János. A stáb tagjai mind amatőrök: ki a Vasműben dolgozik, ki egy videotékában. Sehol nem tanulták a filmkészítést, első játékfilmjük megvalósításához sehonnan sem kértek, és kaptak támogatást. A produkciót elsősorban amatőr filmfesztiválokon szeretnék megismertetni a érdeklődőkkel és a szakmával. További terveik között újabb filmek forgatása szerepel.
1996. december 5.: Magyar Narancs: Sztálinvárosi horror. (...) Bernáth Zsolt huszonéves videobolti alkalmazott és harcostársai, Szentkúti Tamás, Juhász Pál, valamint az általuk irányított Cruel World Team ezen a filmszemlén bemutatta 66 perces Legyen világosság című horrorját. Megvallom, engem a film híre korábban elért, és persze rögtön ráizgultam a sztálinvárosi amatőr horrorra, hogy majd a Krivoj Rogból épp megérkezett vasércszállítmány között hullát találnak, de a Joszif Sztálin Vasmű 1-es kohójában elégetik a tetemet, de az nem ég el, hanem megjelenik egy sztálinbarokk épület teteje fölött lebegve és hitlerszalonnát falatozik bugylibicskával. E helyett butácska angolszász történetet kaptam, ahol a Varia-bútoros lakótelepi nappaliról kellett elhinnem, hogy ott Tim Soldier arra kéri barátját, vinné el a csodadoktor-sarlatán (sarlatán a film kulcsszava) dr. Coolhoz, aki fordított dr. Jack Kevorkianként nem a halálba segít, hanem illegális módszerekkel az életbe hoz vissza. Tim ugyanis valami laborban dolgozik valami kék fénnyel, ami tönkreteszi a szemét, és szemtranszplantációt szeretne. A doktor hallja a beszélgetést, leüti a nekikeseredett Timet, új szemet varázsol, de kiderül, hogy Tim új szeme csak a borzalmak látására alkalmas. Szerencsétlen nyomorult betekeredik, misztikus szerzetesek le is mészárolják a Duna parton, miközben a haver Zsigulira kapva a helyszínre ront, de csak szemlélője mer lenni a brutális tettnek. Később sírját egy üveg Whiskyvel (sajnos Johnny Walker Red Label, ennél csak az a rosszabb, hogy korábban talpas pohárból fogyasztották). Zenét egy helyi egység, a Crazy Gránát szolgáltatja, de a misztikus részekre bejön a Carmina Burana, ami nem nagyon ötletgazdag választás horroraláfestésekhez. Jók viszont a maszkok.Bernáth Zsolt filmjének viszont van önmagán túlmutató jelentősége: A filmet ugyan a legegyszerűbb VHS technikával, gyenge amatőr színészi munkán, nem nagyon ötletgazdag sztorin építették, de az ötvenezer forintos (!) gyártási költség megtérülésére jó esélyük van, hiszen egy videoforgalmazó cég máris megvette, és Dunaújvárosban kultuszfilmnek számít. Márpedig a film pénzigényes műfaj, és ha nem reményelhetjük is, hogy a Legyen világosság-szerű dolgozatok igazi blockbusterek legyenek, azért dicséretes dolog már alapállásból a nézőre, és nem költségvetési forrásra, rejtett hirdetőre, nagy tekintetű szponzorra építeni a produkciót. (...) (Vágvölgyi B. András)
1997. június: Splatting Image: Hung(a)ry eyes Nemcsak Németországban lépnek ifjú horrorfilm rajongók a porondra, példaképeiket utánozva, és saját filmjeiket megvalósítva. Ismerünk példákat Angliából, Nyugat-Európából és az USA-ból, de hogy az egykori keleti blokkból, pontosabban Magyarországról érkezzen ilyesmi, az újdonság. A 96-os Legyen világossággal a Cruel World Team nevű művészi és filmes formáció egy saját novellára épülő filmmel állt elő, mely egy kutatólaboratóriumban dolgozó fickóról szól, aki egy projekt során elveszíti a szeme világát. Kétségbeesésében egy barátjához fordul, aki valamilyen kapcsolatban áll a hírhedt, és körözött dr. Coollal, aki korábban tiltott bőr, és szervátültetéseket végzett. Anélkül, hogy tudna róla, hősünkön elvégződik az operáció (a komplett szemátültetés), olyan utóhatással, amire nem is számított. Hallucinálni kezd, és valami kultikus szektába keveredik. Akár a videotékába járás is rémálommá válhat... Hihetetlen, amit a fiúk itt technikailag megvalósítottak. Profi snitt -, és computertechnika, remek vágás és ügyes vizuális ötletek váltják egymást. Sajnos a sztori rendezése egy kicsit unalmas és vértelen, valamint a színészi teljesítmények is hagynak némi kívánnivalót maguk után. Sok amatőrfilmes problémája: fiatal emberek idősebbeket próbálnak eljátszani, és olyan életstílust megjeleníteni, amit nem tudunk elhinni (például egy húszas éveiben járó, aki likőröspohárból Whiskyt iszik, vagy kertészt tart?) Vagy ott a szemproblémás, aki egy titkos projecten dolgozik, és közben fűnek fának beszél róla? Ráadásul az operáció után már nem kell dolgozni mennie? Figyelemreméltó, sikerült film, a következő biztos jobb lesz. A film mesterei sem csak úgy az égből pottyantak le. (Graf Haufen) fordította: Wostry Ferenc
1996 október 4.: Pesti riport: Horror a Vasműből Elkészült az első magyar horrorfilm. Fiatal dunaújvárosi filmesek készítették. Azaz, még csak nem is filmesek. Merthogy a rendező-forgatókönyvíró Juhász Pál a Dunai Vasmű alkalmazottja Bernáth Zsolt társaságában forgatta a mintegy nyolcvan perces filmet, amelyet Dunaújvárosban a helyi mozi és a televízió már be is mutatott. - Úgy fogalmaznék, hogy horror jellegű a film, amelynek elkészüléséhez mi is nyújtottunk némi segítséget. - mondja Vukovics Árpád a helyi televízió részéről. - A stúdió valójában nem a pénzt, hanem a technikát biztosította. Most remény van arra, hogy a Legyen világosság című film a videotékákba is bekerül.
(egressy)
1996. október 24.: Mai Nap: Itt a dunaújvárosi horrorfilm! Tarantino is így kezdte. A fiúk a Vasműben dolgoznak. Ha
minden jól megy, két hazai videoforgalmazó országosan is terjeszteni
fogja a Legyen világosság című, első magyar amatőr horrorfilmet.
Az igazán alacsony költségvetéső, ötvenezer forint befektetéssel
készült mozit Bernáth Zsolt és barátai, azaz a Cruel World Team
készítette. Timnek egy katonai kísérlet hatására romlani kezd a látása. Csak dr. Edward Cool mentheti meg, de a természetfeletti tudással rendelkező doki nyomtalanul eltűnik, hogy aztán vészjósló körülmények között felbukkanjon... Így kezdődik a kietlen dunaújvárosi tájakon, lakótelepeken felvett történet. A rendező, Bernáth Zsolt, huszonhárom éves, és az egyik dunaújvárosi videotékában dolgozik (Quentin Tarantino, a Ponyvaregény világhírű alkotója is így kezdte). Zsolt első filmét tíz éve, egy ötszáz forintos, Rusz márkájú nyolcmilliméteres kamerával vette fel. A negyedórás, háromrészes mű kétezer forintba került. Zsolt szülei - az apa géplakatos, az anya eladó - viszont hagyták, hadd szórakozzon a gyerek. Snitt. Két éve Zsolt újra belevágott. Juhász Pállal, aki a Dunai Vasmű operátora, írtak egy rakás novellát, amelyekből két rövidfilmet készítettek. Ezt a mostanit is egyetlen kamerával, lámpák nélkül vették fel. A stábot és a cuccokat két piros, összesen húsz éves Ladával fuvarozták a helyszínekre: a sóderbányába és a temetőbe. A csapatból többen a Vasműben dolgoznak, van köztük darukezelő, gépész, de kórházi szállítómunkás is. Az operatőr is régi haver, ő egyébként lakodalmakat filmez... A horrort tíz forgatási napon vették fel - öt hónap alatt. Aztán - hála a helyi tévéseknek - a dunaújvárosi tévéstúdióban egész augusztusban este kilenctől hajnali hatig utómunkálkodtak. Zsolt szétszórt néhány kazettát: a Moképnél, a Vertexnél, valamint a Toldi és Graffiti moziban is pihen egy-egy példány. Most a film angol feliratos változatát készítik el, amit kiküldenek Berlinbe, a Videodrome fesztiválra. Hátha... (m)
1998 december: Fekete Kör fanzine: Dunaújvárosi horror-művek Már, több, mint két éve történt... 1996. szeptember 15-e is csak egy olyan napnak indult sokak számára, mint bármely másik. Dunaújvárosban is. Azonban délután a helyi Dózsa mozi kistermében világpremiernek lehettek a szerencsés kevesek szem- és fültanúi. E dátum jóideig még nem fog bekerülni a (magyar) filmtörténetbe se. Pedig ekkor és itt mutatták be az első magyar horrorfilmet, a Legyen világosság!-ot. A filmet a Cruel Wold Team elnevezésű helyi független filmes csapat jegyzi. A filmes formációt Bernáth Zsolt, Juhász Pál és Zsolt alapították még 1994 novemberében. A következő év elején kezdték meg első rövidfilmjük, - “Fenyő Normandiából” - forgatását. A történet szerint megérkezik az Sing-Sing börtönből kiszabadult amerikai nagybácsi, és magával hozza sajátos trükkjeit. Nemcsak a répaszeletelő guillotine-t, hanem karácsony lévén nagyszerű poént eszel ki: ezúttal nem normandiai fenyőt fognak díszíteni... A pár hónapi munka eredménye egy húszperces meghökkentő mese. A fényképezés Szentkuti Tamás munkája, a maszk- és trükkmester pedig Miokovics Csaba felkészültségéről tanúskodott. Az év további részében elkészítették a “Betörés”-t, mely a második rövidfilmjük lett. Ebben a rövidfilmben (20 perc) egy betörő éjjeli portyára indult, behatol a kiszemelt lakásba, és megkezdi ténykedését. Nem is sejti, hogy egy élő múmia vigyáz a tulaj értékeire... Természetesen mindkét rövidfilm nem várt fordulattal fejeződik be, ezeket nem írom le, hátha a tisztelt olvasó még nem látta őket, és így maga fedezhesse fel a hazai horrorkisiparosok első araszolgatásait. Közben a helyi kábeltelevzióban is szerepeltek és alkotásaikat is műsorra tűzték. Az első nagyfilmet még egy “mini” film (kb.10 perc) is követte: az első magyar zombifilm, a Zombi terror, igazi zombival, sikoltó lánnyal és magyar temetővel. Az első nagyfilmet 1997-ben követte a második. A “Kárhozat” sokszorta összetettebb, dúsabban és szebben kidolgozott alkotás, mint előző filmjeik. A film mind a nyolcvankét percét kitöltik az alkotók. Persze joggal (?) mondhatják a zsémbes kritikusok: csak amatőr zsibongás az egész! Mert tényleg az! Amatőr szereplők (közöttük a csapat kult-favoritja: Túri László), amatőr stáb, egy VHS kamera és pár lámpák, rokonoktól - barátoktól kölcsönkért lakások, autók. Igen, a zsémbes kritikus ehhez nem szokott hozzá. Minimum “film” legyen és ne video, és persze mondanivaló. Egyről azonban elfeledkezik: ezek a “gyerekek” alkottak. Nemcsak nézték-olvasták a műfajt, nemcsak a reprodukció szintjén próbálták meg magukba szívni a zombik, farkasemberek és vámpírok támadását, hanem ők maguk is megpróbálkoztak eme teremtményeket rászabadítani a vászonra. És nem is rosszul! Mindenki “kopasz” az elején, mindenki botladozik. De ha ezt nem nézzük el, akkor a fejlődést sem vesszük észre. Márpedig itt az történt. Csak egyfajta gátja van a továbbiaknak: gyakorlatilag uzsonnapénzből tákolgatják munkáikat össze, profib felszerelésre nincs pénzük. A zsémbes megint megmorcan: dehát így nem lehet! Ez egy szakma, ehhez “iskola” kell. A csapat egyik oszlopos tagja, Bernáth Zsolt kijárta ezt az “iskolát”: napjaink egyik legnagyobb (kommersz) rendezőjének - Quentin Tarantino - iskolájába járt, nevezetesen egy videotékában dolgozott. A rengeteg megnézett filmből leste el - csapatával egyetemben - azokat a fogásokat, amik egy film készítéséhez kellenek. És mint Tarantinonál Amerikában, Zsoltinál Magyarországon is működött a recept. Nevezetesen a megfigyelés és a lelkesedés. Dehát Kis Hazánk nem Amerika, itt jóval szerényebb lehetőségek állnak rendelkezésre erre a fajta filmkészítésre. A Kárhozat újabb lépés volt ezen az úton - nem is út ez, hanem dzsungel, az előtéletek és rosszindulat dzsungele - melyen csak lépésről-lépésre verekedhetik át magukat. Az első lépéseket megtették, és stabilnak bizonyultak. Első filmjüket Transzplantáció címen egy hazai videókiadó már forgalmazza. Nagyon remélem a csapat nem fog “elkárhozni”! Szentes Gerzson
1997. május 6.: 168 Óra: Duna menti Rémek. Az első magyar amatőr horrorfilmet a Cruel World Team (Kegyetlen Világ Társulata) készítette Dunaújvárosban. A filmes kompánia legtöbb tagja a helyi Vasműben dolgozik. A téli premier után - szép sajtóvisszhangja volt a dolognak - a művészek megismerkedtek munkatársunkkal, és felkérték: vállaljon szerepet következő alkotásukban. Azt javasolták: a hitelesebb alakítás kedvéért költözzön le a városba, ismerkedjen a vidékkel, a munkás hétköznapokkal. SZTANKAY ÁDÁM riportja. Erika a Vasműben diszpécser, piskótával kínál. A lány bőre szürkéskék, nyakán tenyérnyi sebhely. - Beszárad a vér. - tapogatja idegesen a baltacsapás nyomait Miokovics Csaba.
- Beszárad... - sóhajt megint. A rendező - Bernáth Zsolt, civilben videotékában eladó, de csak augusztusig, aztán munkanélküli lesz - még mindig Juhász Zsoltit, a Vasmű forrasztárját instruálja, aki folyton belefeledkezik a tévében futó pornóba - holott azt kell kifejeznie: már az sem izgatja, ha agyoncsapták kedvesét. A sztori különben elég szövevényes. Egy író - Túri Laci játssza, a Darus - transzba esik, és felidézi elfelejtett gyermekkorát. Saját apja gázolta el, halottnak vélte, eltemette az erdőben. A gyermek később kibúvik a föld alól, és árvaházba kerül. Míg az író médiumként veti papírra életét, a városban egy rejtélyes gyilkos nőket mészárol. Amerikában játszódik a sztori, de ez csak a nevekből derül ki. Kicsi a költségvetés: az előző film is - a Legyen világosság - ötven négyzetméteres panelban készült, öreg Ladával száguldoztak a rémek. Mégis volt két teltházas előadás a moziban, adta a helyi tévé, múlt télen meg díjat nyert egy fesztiválon. - Lehet azért, ez csak maszturbálás. - monda mégis a rendező, amikor tavasszal felkért: alakítsak egy rendőrt a következő filmben. (...) Mielőtt Juhász Zsolti felvágná az ereit - minekutána megjelenik meggyilkolt kedvese (nem szárad be a vér) -, vita támad. Bátyja, Pali, a Forgatókönyvíró és az előző film direktora - amúgy számítógépes a gyárban - úgy véli: van aki elélvez ilyenkor. Mások amellett kardoskodnak, jobb, ha Zsolti fájdalmában vonaglik. De kiderül, senki nem volt még öngyilkos a stábban, ezért a rendező dönt. Ő pedig nem szereti, ha túljátsszák a dolgot. Miokovics Csaba visszafogottan pumpálja a vért a plasztik alá, és a kisebbik Juhász fiú csendes, szép halált hal. (...) A forgatás végéhez ér. A gyilkos elkapja az írót, mellbe szúrja. Az író - Túri Laci játssza, ugye, a Darus - haldoklik. Közben vizionál: az erdőben jár, ahol kisgyerekként apja eltemette. A fák közt az árvaház vezetőjének szavai lebegnek: “Ne vádolj senkit a sorsodért, ne vádolj....” Az író átváltozik kisgyerekké, az apja érkezik autóval, és elüti. Már csak egyetlen kép van a forgatókönyvből: “Az erdő, ott ahol a gyerek nyugszik. Csend. Megmozdul a föld, megmozdulnak a bokrok, és a gyerek tűnik fel véresen, sárosan, de életben. Kábán kitántorog az útra, elindul az úton felfelé, a jövő felé. Beleveszik az éjszakába, aztán a kép elsötétül.”
avagy hogyan születhetnének magyar zsánerfilmek? A cím csupán egy nem túl eredeti poén kíván lenni, utalva a sohasem létezett Alan Smithe rendezőre, akinek neve akkor szerepel az amerikai filmek főcímében, ha a rendező maga sem meri felvállalni alkotását. Az alcím már jobb, és felveti a kérdést, hogy miért nem törődött senki a rendszerváltás után azzal, hogy a magyar film megteremtse a maga Rambóját, Terminátorát vagy éppen Batmanjét, dacára a feketén terjesztett külföldi műfaji filmek hatalmas sikerének, és a megállíthatatlan amerikai filminváziónak? Az egyik lehetséges sikerreceptet egy általános iskolás médiaszakkör tagjai is kívülről fújják: Végy két közkedvelt színészt, egy bombázó csajt meggyőző testi adottságokkal, valami közröhej sztorit, amelyen nem kell gondolkozni, elég ha veszik a poénokat, jelentsd ki, hogy ez az év filmje, áraszd el a médiumokat álinterjúkkal, köríts a reklámhoz CD-t, televíziós műsort, nyereményjátékot, fitness-kazettát, egy betétdalt videoklippel, tedd "jelenséggé" a filmet, dőlj hátra, és élvezd a kassza csörgését. Ettől még a film nem biztos, hogy jó, de hogy megnézik, az garantált. Az iménti eszmefuttatás alapján ki ne ismert volna rá "A miniszter félrelép" és a "Kalózok" körüli hajcihőre, vagy helyenként a "Valami Amerika" körítésére? A bomba csajt leszámítva a "Csinibaba" reklámhadjáratára? Mondhatjuk még az "Üvegtigris" példáját is, ámde valamiért itt mintha a jó bor és a cégér esete is fennforogna, legalábbis e sorok írójának szerény véleménye szerint... A magyar vígjáték tehát továbbra is működik, de mi a helyzet a többi tipikusan amerikai műfajjal? Hazai akciófilm (hivatalos gyártó által) mindeddig egy született, és ez az "Európa expressz". "Remek paródia", írták egyes kritikusok, és az alkotók pironkodva merték csak bevallani, hogy "de hát mi komolyan gondoltuk, kérem szépen..." Aki látta, tudja, hogy miért nem jött be, és intő jel volt arra nézve, hogy bizony nehéz felvenni a versenyt a bevált amerikai akcióhősökkel. A megoldás talán a francia minta lehet, amely megőrizve a műfaj minden vonását szatirikussá teszi azt, gondoljunk itt például a "Taxi" sikerére, vagy Luc Besson elképesztő fintorú "Leon a profi"-jára a hétköznapjaiban ingét vasalgató, gyári munkás kinézetű bérgyilkosával. Európában nehéz magát komolyan vetetni egy Bruce Willis-szerű helyi akcióhősnek, se gyökerei, se képregényeken felnőtt közönsége nincs hozzá, mint az óceánon túl. Krimi, thriller ügyben sem rózsásabb a helyzet, magyar filmben működik ugyan a "vajon ki tette" effektus, izgulni is tudunk, ámde a gyomorgörcs nyomban röhögőgörcsben oldódik a nézőben, amint elhangzik a negatív, vagy akár a pozitív főhős neve a filmben, teszem azt "Kovács Géza a sorozatgyilkos", vagy "Horváth Béla, akinek nincs ellenfele". Másrészt nem szívesen, és nem kuncogás nélkül szemléljük, amint hősünk a Hősök terén lopakodik zsákmányra lesen például. A megoldás? Talán kézenfekvő, a névtelenség, és beazonosíthatatlanság. Utóbbi a látványtervezőnek, előbbi a forgatókönyvírónak okozhat gondot, úgy megírni a sztorit, hogy vagy egyáltalán ne használjon neveket, vagy pedig csúfneveket adjon szereplőinek. Magyar thrillerek, bár "művésziek" voltak is, működtek már emígyen, lásd Janisch Attila "Árnyék a havon", vagy "Hosszú alkony" c. filmjeit. Kár, hogy alkotójuk nem tömegcikknek szánta őket, és nem tépázhatták meg a mozikat. A közelmúlt néhány jobb amerikai thrillere a példa rá viszont, hogy kevés szereplővel, minimális helyszín és látványigénnyel (vagyis hazai, szegényesebb körülmények között is akár) készülhetnek körömrágóan izgalmas mozik, mint például John Dahl "Kéjutazás" vagy David Fincher "Pánikszoba" c. alkotása. Talán a "Simon mágus" költségvetéséből tellett volna vagy három ilyesmire... A magyar horror tekintetében alapos összefoglaló olvasható a www.silenthorror.ini.hu site-on, ahol látható, hogy misztikusabb filmek készültek ugyan a némafilmkorszakban, és pár thriller is kikerült a kísérletezőbb rendezők keze alól, mint például Tímár Péter: "Mielőtt befejezi röptét a denevér", m valamiért az igazi gyilkolászós filmeket a rendszerváltás után, és a független mezőnyben kell keresnünk. Megemlítendő Dyga Zsombor munkássága, aki 2000-ben "Gyilkosok" c. thrillerével kavart nem kis vihart a Magyar Filmszemlén, nem hagyható ki a dunaújvárosi Cruel World Team Független Filmtársulat tevékenysége, akik "Legyen világosság" vagy "Kárhozat" c. filmjeikkel a horror, "Hasfalmetszők" c. mozijukkal a horror-paródia műfajába kirándultak, illetve ide tartozik a 2002-es Szemlén feltűnt békésszentandrási Lóránt Demeter "BOP" c. thrillere is. Mindezen alkotók bevallottan amerikai mintára készítették el filmjeiket, ám ez a tény pár fanyalgó kritikuson kívül senkit sem zavart, legkevésbé a közönséget. A magyar film évtizedekig sikeresen adaptált különböző népszerű olvasmányokat, voltak ezek akár klasszikusok (Jókai regények), akár ifjúsági művek (Fekete István regényei). Manapság a szokás kiveszett, holott ha megnézzük a könyveladási listákat, megfontolandó lehet, hogy az a könyv, amely százezer példányban gazdára lel, talán alkalmas forrás lehet egy közönségfilmhez. Mindehhez nem árt megjegyezni, hogy az idősebb olvasó korosztály már nem biztos, hogy a moziba is elmegy, de az ifjabbak biztosan. Itt most elég csupán két divatos szerzőt megemlíteni, az egyik a rejtői humorú akciói-komédiáiról elhíresült Vavyan Fable, a másik a krimiíró Leslie L. Lawrence, és bár regényeik elég nagy kiállításúak, azért mindkét író követett már el olyan műveket, amelyek nem igényelnek indiai helyszíneket, és felrobbanó bevásárlócsarnokokat. Romantikus vígjáték tekintetében nem állnánk rosszul, ha nem csak a nyolcvanas évek hangulatát sikertelenül felmelegítő "Szerelem utolsó vérig" vagy a szégyellnivaló "Meseautó" jutott volna a producerek eszébe, hanem inkább mai fiatalok nyelvét, szokásait ismerő, esetleg közülük kikerülő rendező alkotott volna ilyesmit, mert sajnos közhely, de igaz, hogy amikor idősebb rendezőink próbálják reprodukálni az ifjúság nyelvét, abból csak érdektelen, és fiataloskodó filmek születnek, kasszasikerek, kultuszfilmek bajosan. "A pizzás" biztató kísérlet volt ez ügyben, leszámítva, hogy az alkotás sztorimentessége, és életidegen világa inkább riasztotta, mintsem magával ragadta a nézőt. A jövőt tekintve megoldás lehet Sundance-szerű műhelyek létrehozása, ahol olyan tehetséges, fiatal (akár független) rendezők dolgoznának, akiket még nem kövesedtek be a magyar filmgyártás 50 fős stábhoz szokott, pazarló rendszerébe, hanem képesek gyakorlatilag egy tv-film nagyságú kollektívával is mozifilmet gyártani, ha kell futószalagon is (Hitchcock "Psycho"-ja is tévés stábbal készült). E műhelyek egyfajta tehetségkutatóként is működnének, vagyis folyamatosan keresnék az új forgatókönyvírókat, rendezőket, és más alkotók is kipróbálhatnák magukat, természetesen egy jó szemű producerek irányítása mellett, akik képesek meglátni a tehetséget. A "beszoktatás" fázisában a műhely első célja az évenkénti minél több, és minél szórakoztatóbb film gyártása, illetve ezen alkotások minden eszközzel való népszerűsítése, bemutatása lehetne minden olyan helyen, ahol fiatalok tömegesen tűnnek fel (Pepsi-sziget, koncertek, stb.), és gyakorlatilag egyfajta "médiaturné" keretén belül hasonlóképpen propagálnák az alkotásokat, mint az új együtteseket, albumokat szokás. El kell érni, hogy az egyébként filmbarát közönség magától értetődőnek vegye, hogy ha kikerül egy új magyar film, azt érdemes megnézni, sajnos egyelőre ennek az ellenkezője tapasztalható. Ha már elértük azt, hogy a fiatalok beszélnek egy új magyar filmről, egy rendezőről, akár egy sikeres forgatókönyvíróról, és bizalmuk visszatér a magyar produkciók iránt, akkor egyenrangúvá válhat az éppen bemutatott hazai vígjáték, vagy thriller az aktuálisan futó amerikaival, és a választás aránya egyre inkább eltolódhat a magyar alkotás felé. Mindez évekbe telhet természetesen, és több tucat olyan sikeres magyar "tucatfilmnek" kell elkészülnie évente, hogy egyáltalán észrevétesse magát a hollywoodi stúdiók szórása mellett. Ám tömegével, futószalagon, üzleti alapon egyelőre csak akkor készülhetnek magyar filmek, ha a gyártási struktúra változik, és a producerek erőszakkal csökkentik a költségeket, mert százmilliók összekuncsorgására sem idő, sem megtérülési esély nincs egyelőre. És amíg több száz amerikai film mellett húsz-huszonöt magyar film készül évente, és ebből is három a közönség kegyeiért, addig nem beszélhetünk sem üzlet-, sem közönségbarát magyar filmgyártásról. (Bernáth Zsolt) Online, Offline cikkek (1)
|
