2001 február: Lóránt Demeter független filmrendező véleménye a Sohasevolt Glóriáról

Hello,

Pár hete letöltöttem az előzetest a cwtfilm.com ról, és hát az igazság szerint azt hittem valami gagyi szar film lesz, az előzetes nagyon el lett kapkodva szerintem. De nagyon kellemesen csalódtam, nagyon tetszett. Amikor megláttam az első beállítást, és elkezdett pofázni "állat" azthittem nem is magyar filmet nézek. Tiszta nyugat, de tényleg nagyon tetszett. Aztán amikor jött az első zoomout, amikor a háttérbe meglátjuk azt az idétlen napszemüveges csákót, meglepődtem, hogy miért kell zoomolni felvétel közben,
ez szerintem nagyon amatőr, és sajna sokszor van a filmben ilyen, ez nagyon zavart engem. A színészi teljesítmény nagyon jó, a hangjukkal talán nem tud mit kezdeni egy-két srác., de összeségében magasan jobb mint. a Hasfalmetszőkben. Néhány jelenet szerintem gyönyörűen volt megkoponálva, egy-egy beállítás tényleg kép volt, nem csak lerakva valahova a kamera. A különbözo akció és erőszak jelenetek (leszámítva a végén a leszámolást) nem voltak túl meggyőzőek, de annyira nem zavaró. Néha-néha az állandó sztorizás már kezdett kicsit idegesíteni, de voltak olyan poénok amiken maj' behasaltam a röhögéstől, nagyon bejött egy-két poén. A zene néha nagyon jó, néha viszont nagyon kezdő tipusú, túl nagy a kontraszt bizonyos részek között, mintha lehetne érezni, hogy melyik részt élveztétek jobban készíteni, látszik a kidolgozottság vagy épp a hanyagság. Szóval én gratulálok mindenképpen, egyetlen dolog zavart végig - mint már az elején is írtam - a kamera kezelés, zoomolgatás, egy-két beállítás. De nagyon tetszik a film.

Sok szerencsét, és csak így tovább!

Üdv,
Lóránt Demeter

U.i.: a Cartoon Networkon kiírták a képernyő aljára amikor meghalt Diana, tudom mert azt néztem amikor megtörtént a baleset.

2001 január 14.: Dunaújváros Online: Vágásérett

Nem, nem, kedves olvasók, nem a csípős téli hajnalok disznólkodásairól lesz szó az alábbiakban. Hanem a dunaújvárosi függetlenfilmes közösség, a Cruel World Team (CWT) legújabb darabjáról, a Sohasevolt Glória című, hm, khm, "magyar független gengsztervígjáték"-ról.        

A bevezetőben jelzett tanácstalanság az új film műfaji hovatartozását illetően ezennel egyszer s mindenkorra kilőve, az e napokban a városi televízió montírozójába költözött Bernáth Zsolt rendező ugyanis első kérdésemre készséggel beismeri, hogy bizony már a Hasfalmetszők című opuszban is fel-feltünedeztek a vígjáték-motívumok (és a gengszterek). "Ebből már elmaradt a horror", összegzi a tudnivalókat - s nyugtatja meg egyúttal a gyengébb idegzetű mozivadászokat - Bernáth, majd egy rövid fejtegetésbe kezdene a már említett mulattató motívok erősödéséről, és tényleg csak én lehetek annyira daróclelkű, hogy a mocskos materiális elemekre és a film történetére terelem a szót.

Folytassuk is e soron: a "Hasfalmetszők" kedvező visszhangja - első díj a 31. Budapesti Független Film- és Videoszemlén; "vérdíj" és cáfolhatatlan közönségszeretet a 3. Open Film Fesztiválon - már egy kis pénzmagocskát is eredményezett, a CWT a korábbi no-budget tradíciót megtörve egy pályázati siker birtokában kezdhetett bele szeptember 9-én a "Glória" forgatásába. Mondjuk a szaft így sem túl sűrű - a már-már szegényszínházi körülmények között készülő magyar filmek költségvetésének alja százmillió forint, a dunaújvárosi együttes most is ennek töredékeiből dolgozott -, viszont immár gyártóként is beszállt a DTV Kht., és ez már önmagában is ad némi biztonságot, vagy legalább annak érzetét. A kamera novemberig tartó, megnyugtató berregése során a korábban már megszokott-bevált stáb és munkamódszer mellé jött egy fontos momentum: a Dunaújváros-Bátaszék tengely felerősödéséről van szó. Ezt el kell magyaráznom. A dolog veleje, hogy a forgatókönyvíró Kis-Szabó Márk már a "Hasfal" során is kedvvel emelte be a történetbe bátaszéki haverjai néha megtörtént, néha kitalált (mondjuk egy sörözés közben agyontupírozott), ám kivétel nélkül eszelős sztorijait. Míg azonban a vérdíjas horrorban a baráti eszmefuttatások megragadtak a külső tényezők szintjén, addig a bátaszéki ötletgazdák most már szereplőként, természetesen leginkább önmagukat alakítva vonulnak föl, és egyúttal dumálják be magukat a magyar filmtörténetbe. (E körből itt emelném ki Bamba, azaz Hirth Gábor teljesítményét.)

Vissza, vissza. A szalag csodálatos tónusú surrogása november 1-jén véget ért, az azóta eltelt időben lezavarták az utószinkront, és jelenleg - ez volna írásunk oka s tárgya - javában tartanak az utómunkálatok. Vagyis vágnak, mint állat, sejthetően január 24-én éjjelig: Bernáth előre kitűzött szent célja ugyanis, hogy 25-én már a kész darab kerüljön dobozba. Hogy miért napra pont akkorra, nos, e nekem kezdetben vérforralóan izgalmas kérdésre kicsit tanácstalan vállvonogatás a válasz, az viszont biztos, hogy nem ok nélküli a sietség: a február 1-jén kezdődő és 5-ig tartó Magyar Filmszemle programjában a játékfilmek között szerepel a "Sohasevolt Glória". "Esélyünk nincs sok az új Jancsó- és az új Tímár Péter-film között - de ott leszünk", rögzít cáfolhatatlan tényt a rendező, aztán azt mondja, hogy a szakmai megméretésnél jóval fontosabb számukra a közönség szeretete. Ennek bizonyítékául álljon a végén egy exkluzív információ: a dunaújvárosi nagyérdemű a tervek szerint február első felében láthatja az új CWT-dolgozatot a Dózsa Mozicentrumban.

-nyulasi-

2000 szeptember 13.: Dunaújváros Online:

Lesz-e glória a dunaújvárosi filmesek fején?

A messzeségből egy okádék kilencmilliméteres Floberttel közeledik a kamera felé egy kopasz, fekete bőrkabátos figura, aki egy robogó mellett elterülő, félreismerhetetlenül kinyúlt állapotban lévő csávót hagy magára.

- Gábor! Közbe felültél a halálodból, b.zd meg! Vegyük újra!

A helyszín: Dunaújváros, felső Duna-part, a forgató csapat: dunaújvárosi, a Cruel Worl Team Független Filmtársulat, a forgatókönyvíró: bátaszéki, a szereplők: bátaszékiek és dunaújvárosiak. (Árulkodó információk ezek egy vérbeli mozimániásnak.) Magyarország első horrorfilmesei - a Legyen világosság/Transzplantáció, Kárhozat és Hasfalmetszők (hogy csak a legismertebb munkáikat említsem) után - picit cserben hagyva a műfaj szerelmeseit, per pillanat egy vígjátékot forgatnak, Sohasevolt Glória címmel.

Online: - Bevégeztett a horrornak?

Bernáth Zsolt, rendező: - A horror és thriller filmjeink után, amelyek miatt többször kiszorultunk bemutatókról, úgy gondolom, hogy végre mindenkinek meg kell mutatnunk: tudjuk, mi az a filmezés. Ehhez pedig szükségszerű, hogy közöznségfilmmel álljunk elő. Persze eddig se magunknak akartunk filmet csinálni. Be kell látnunk, a Kárhozat depi volt, így nem nyűgözte le a nézőket. A Hasfal már többeknek volt kedvére a komikuma miatt. Éppen ezért egy vígjátékkal próbálkozunk, egy valódi nagyjátékfilmen dolgozunk, amely laza, könnyen befogadható, figurái szórakoztatóak, a téma azonban komoly. A szereplők úgymond az életből jöttek, most is műkedvelő tizen-huszonévesek, akik többnyire saját magukat alakítják. Hiszen az ő korosztályuk életformájából mutatunk be egy-egy szeletet: graffiti, pearsing, joint, vasárnapi maffiózók, paraszt-gennyszterek. A karaktereket, a dialógusok stílusát forgatókönyvírónk bátaszéki baráti beszélgetéseiből merítette. (A nagyjátékfilm forgatókönyvírója, a tavalyi HBO forgatókönyvírói-díjas Kis-Szabó Márk, akivel már a Hasfelmetszőkben is együtt dolgoztak. - L. Gy.)

Online: - Gondolom ez a film is low budget, alacsony költségvetésű?

B. Zs.: - Mi más is lehetne, a független filmeseket sokan szeretik. Csupán kihívásból játszanak a szereplők, alkot a számítógépes grafikus, szakmaszeretetből jött le hozzánk Pestről a pirotechnikus, még a MAFILM is kölcsön adott egy kameramozgató berendezést. A háttér, mint mindig, most is a DTV. A végképp nélkülözhetetlen P.É.N.Z.T. pedig a Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatán nyertük, kísérleti filmezés címszóval.

Online: - Gondolom ez azért kényszerű kompromisszumokat is szül.

B. Zs.: - Ez az eddigi legnagyobb kihívásunk. Most már nyakig benne vagyunk, óriási stressz. Nem egyszerű ilyen helyzetben az időpontok egyeztetése, hogy mindig minden és mindenki, akkor és ott legyen. Előfordul, hogy nem tudjuk a megbeszélt jelenetet forgatni, rákényszerülünk hogy átírjuk egy kicsit a szöveget, így valójában nap mint nap a naplementével versenyzünk. A bemutató időpontja azonban hajt bennünket: a Magyar Filmszemlén, 2001. februárjában szeretnénk mi is jelen lenni Budapesten.

Online: - Mikor vetítik a Dózsa moziban a Sohasevolt Glóriát?

 B. Zs.: - Úgy tervezzük, hogy közvetlenül az ősbemutató után.

VAVYAN FABLE ÍRÓNő LEVELE

A „FENYő NORMANDIÁBÓL” C. ELSő CWT FILMRőL

(...) Szóval a film. Engedelmeddel hitvesem is megtekintette, ő a kameraman szemével. Voltak a moziban remek vágások és durva hibák is, miként kell. Az én kertész szemem felől nézvést rejtélynek rémlett, mit kószálnak a hősök egy lombhullató erdőben fenyőre, pláne normandiaira vadászván!? Az írószememmel nézvést be kell vallanom intelligenciám a vége felé cserben hagyott. Na, szégyen a bevallás, de hasznos: nem fogtam fel a poént! Más bajom nem is volt, de ez elég. Én vagyok a hülye! (...) Filmezgess, Zsolt, írogass! Így kezdődik. Én a hatvanadik tonna papírnál tartottam, midőn kezdett olvashatóvá válni, amit lekarmoltam. Már ugye élvezetileg. Könnyen lehet, hogy neked hamarabb összejön. Mert még ez sem volt ám az igazi, de azt se mondhatnám, hogy kár volt fáradni vele. Nem volt kár. Remélem, nem dőlsz kardodba, és a fényképemet se köpdösöd le soraim olvastán. A mozival még ne indulj az Oscarért, de ne hagyd (hagyjátok) abba. (...) Normandiai fenyő pedig nem létezik. Ennek alig lehet érdekessége a filmre vitt opusz szempontjából, csupán érdekességképpen tudatom Veled. Van egy fenyőfaj, amely az Abies normanniana névre hallgat, az ő magyar neve (kapaszkodj!): kaukázusi jegenyefenyő. Lassan nő, gyönyörű, nagyon szeretem. Ha megtudom, hogy kivágod karácsonyfának, megfojtalak! Margaret karácsonyfája viszont tök jó volt! (...)

Csókol:

Fable Anyó

1995.10.15.

2001 február: Fapad Online: Sohasevolt Glória

A Cruel Word Team Független Filmtársulat legújabb filméjéről van szó. Ha valaki egyszavas álaszt várna tőlem arra a kérdésre, hogy: "Milyen volt?", azt felelném: "Ártalmatlan". Ha a két szóban lehetne válaszolnom, akkor már úgy jellemezném: "Jobbára ártalmatlan". Nem volt egetverően jó, de nevetni azt lehetett rajta rendesen. A történet két szálon fut, melyek a film végén találkoznak:

Az egyikben Gló (Szaksz Gabriella) a címszereplő, földreszállt angyalként megment két drogos srácot. Ez a film szebbik fele. Videóklippszerű betétek, pizzaevés a Dunaparton, graffity festés, séta a Vasmű úton, naplemente a víztorony tetején. A film mondanivalóját is innen kapjuk Glória búcsúlevele formájában, ami már-már közhelygyanús.

A másikban négy ügyetlen gengszter rabol ki egy postát. (amiről mi tudjuk, hogy valójában a Lottózó és egy épületben van a Rendőrséggel) Igaz, ez a film poénos fele, szerintem mégis gyengébbre sikeredett. Túl nagy hangsúlyt kaptak a párbeszédek. Belerágták a néző szájába a történetet, mint valami brazil-szappanoperában. Ezt szerencsére sikeresen ellensúlyozza a poén dömping. Bamba (Hirth Gábor) volt a film "nagydumása", aki - legalábbis szerintem - hasonlít Kisdeterre.

Az összhatás tényleg jó, és a címet is nagyon eltalálták. A zenéről sajnos nem nagyon tudok mit mondani, mert volt benne minden a tuc-tuc diszkótól kezdve, a tehénáldozós metálig. Az tetszett a legjobban, hogy Dunaújvárosban játszódik. Kis odafigyeléssel felismerhetők a helyszínek. Érdemes megnézni!

2001 február 6.: 7közlap: Glóriával glóriáért, avagy filmtörténeti jegyzet a rendező tollából

        Kezdődött minden még tavasszal, és két éve. Telefonhívás, a vonal túlsó felén író barátom, és álmos hang: - Van egy ötletem. Meghallgatván a vázlatot, írásra biztattam a srácot, és hamarosan megszületett egy forgatókönyv. Olvastán hatalmas csalódás: ez túl sok. Sok az ember, sok a látvány, sok a jelenet. Pihenő, várakozás, majd csak befut a lehetőség, és a "Sohasevolt Glória" meghazudtolhatja címét: életre kelhet. A sors (és a döntéshozó a Magyar Mozgókép Közalapítványnál) így akarta, 2000 nyarán szereplőválogatás, helyszínkeresés, és ismét rájöttünk: Dunaújváros tálcán kínál mindent egy angyali történethez, és itt a lehetőség: csináljunk mesevárost, csempésszük be a csodát a panelházak közé. Lelkes barátok, régiek és újdonsültek, ismerős zenekarok, ismerős stáb, és ősszel forgatás. A Nap kegyes volt, idejében, rendelésre kelt s nyugodott, az eső megkímélt.

        Kiraboltuk a postát (majd elnézést kértünk), felszálltunk repülővel a város fölé, meghódítottuk a víztornyot, és nem lehetett nem észrevenni: a forgatókönyv életre kelt: egyszer csak megjelent a kitalált graffitis, és tudta, hogy mi a dolga, beköszönt a rockénekes is, itt volt Glória, és egy idő után láttuk: már nem ronthatjuk el. A csapat összeszokott, igényesedtünk, erős kritikával figyeltük már a korábbi filmjeink képeit, kameramozgásait, stílusát. Most mást akartunk. Így nem egyszer órákat töltöttünk el egyetlen kép felvételével, majd a végén bátran fogtuk az ollót (illetve a számítógép egerét), és mertünk kivágni, kihagyni részeket, amelyek majd egyfajta pluszként szerepelhetnek a mű werkfilmjében.

        Közben sűrűn filozofálgattunk. Megesett, hogy éjfélkor értünk haza, a vidéki szereplők a stábtagoknál voltak elszállásolva, de a fáradtság ellenére még hajnalig beszélgettünk. Találgattuk, hogy mi lesz ebből az egészből. Veszteni valók nincs, hiszen senkinek nem kell megfelelnünk, csupán saját magunknak, de azért jó lenne a bemutató után kezet rázni, és azt mondani egymásnak: - Jó voltál, öregem, megérte együtt eltölteni azt a jó pár napot. Így beleadtunk apait-anyait. Sűrűn veszekedtünk, ez is vállalható. Kritikusak voltunk, és egy percre sem feledtük a forgatás elején megfogalmazott alapelvet, miszerint nem személyes okokból, egyedül a film érdekében emeljük meg olykor a hangunkat.

        Közben néhanap családi, anyagi problémák nyugtalanították a résztvevőket, anyagiaktól estünk el, munka- és egyéb lehetőségeket hagytunk ki a produkció érdekében, megküzdöttünk a bürokráciával, és az emberi rosszindulattal egyaránt. A szereplők elképedtek a megtanulandó dialógusokon, aztán mi képedtünk el azon, hogy mennyire jól adják elő. S a kamera mindent rögzített, gegeket, bakikat, és a bohóckodást a szünetekben. Páran hetente fazont váltottak, hétköznapi emberekből gengszterré, csavargóvá, graffitissé vedlettek át a forgatás idejére.

Bocs, ha meghökkentettük olykor a járókelőket, igen, valóban dermesztő lehetett a Duna parton kicsavarodott tagokkal fekvő (elgázolt) fickó látványa, vagy az a másik pisztollyal a kezében az út szélén, nem is beszélve a két motorosról, akik cseppet sem barátságos arccal robogtak végig a Vasmű úton. Csak vicc volt, és játék. Mindig ott volt a közelben az operatőr, ha más nem, egy utánfutóban a Trabant után kötve. És azoktól is bocs, akik felháborodtak, hogy szomszédjuk házibulit tartott azon a bizonyos szombaton, magyarázandó: házibuli-jelenetet forgattunk, mégha sokan el is hitték, hogy szabad a csók.

        Eltűnődöm, vajon mi történt azzal a csodaszép graffitivel, amit a „grund-jelenet" felvételénél fújt fel a falra grafikus barátunk. Hatalmas rajz, tíz szín, kidolgozott kompozíció. Nemrég láttam az akkor felújításra ítélt épületet, mára új nyílászárók, vakolat borítja, és bizonyára eltűnt a női fej a virágokkal. Pár napig lehetett ott, és csodás módon meg is mozdult benne valami, a virág bólogatni kezdett, és csak a computergrafikus a megmondhatója, hogy miképpen esett meg a csoda. 

        Aztán dobozba került a nyersanyag, és a csapat szétszóródott. Legközelebb már csak a Magyar Filmszemlén találkoztunk, mikor is meglephettük a szereplőket a kész alkotással, a rendbe rakott snittek, vágóképek, effektek által FILMMÉ vált történettel, ahol volt ki megkönnyezte saját magát, nevetés, vagy megindulás okán.

        Két teltház, a közönség elismerése, a szakma gőgös távolmaradása közepette. Elkészült. Ott volt, ott lesz. Másolat már terjed, SMS-ek, telefonok jönnek, kritikák születnek a sajtóban, és valamiért elfelejtik, hogy honnan jöttünk. Nem találkozni az "amatőr" kifejezéssel, és felmerül a kérdés: tudják vajon, hogy ez a produkció „vidékiából" származik, ahol nem szokás, nem lehet (hivatalosan) egész estés játékfilmet gyártani? Örülök, hogy végre a film számít, és a kritika az alakításokkal, a dialógusokkal, az operatőri, rendezői munkával foglalkozik. Megszűnt a lekicsinylő vállveregetés, és úgy kezelnek minket, ahogyan mi a filmet csináltuk: komolyan.

        És a show folytatódik…

(Bernáth Zsolt)

2000 július 11.: 7közlap: Forgatókönyvek az asztalfióknak (is)

        Egy huszonéves srác Bátaszékről. Szülőfaluján kívül két városhoz fűzi szorosabb kötelék: Budapesthez, ahol közgazdasági diplomáját szerezte és Dunaújvároshoz, ahol barátokat, társakat tudott szerezni gyerekkori álmai megvalósításához, a forgatókönyvíráshoz, és a filmkészítéshez. 1997-ben a budapesti Open Film Fesztiválon legelső forgatókönyvével elnyerte a legjobb dialógusok díját, 99-ben az HBO Forgatókönyvíró Versenyén fődíjat kapott. "Hasfalmetszők" c. írását tavaly dunaújvárosi alkotók vitték filmre és sikerre. Ő Kis-Szabó Márk.

        - Mi történt veled, mióta nem találkoztunk?

        - Az elmúlt egy évet Malajziában töltöttem, orvoslátogatóként dolgoztam. Egy pályázaton nyertem el ezt a munkalehetőséget, az volt a dolgom, hogy kórházakban, szanatóriumokban előadásokat tartsak, egy egészségügyi eszközöket gyártó céget képviseltem. Óriási kaland volt, megismertem egy merőben más kultúrát, rengeteg barátot szereztem, kínaiakat, malájokat, kanadaiakat, stb. Teljesen más világ, a fiatalok másképp élnek, másképp szórakoznak, mint Európában, és nekik köszönhetem, hogy rengeteget változtam. Eléggé alámerültem a kultúrában, bejártam mindent, amit csak lehetett, kipróbáltam számomra ismeretlen ételeket, életmódokat. Sokan hiszik, hogy Malajzia valami elmaradott ország, és bár való igaz, hogy például a higiénia területén vannak kivetnivalók, sok tekintetben mégis előttünk járnak.  A közbiztonság például sokkal jobb, mint itt, nagy hangsúlyt fektetnek a régi értékek, kulturális elemek megőrzésére is, és a fiatalok erkölcsösebbek, mint itt. Nők elvétve dohányoznak csak, hogy az alkoholfogyasztásról ne is beszéljek. De hát ugye ez az iszlám vallás miatt is alakult így.

        - El tudod képzelni, hogy huzamosabb ideig külföldön élj?

        - Most már mindenképpen, hiszen nagyon is otthon éreztem ott magam, és mondhatni teljesen beilleszkedtem abba a közegbe. Megismerkedtem egy indonéziai lánnyal is, aki vár vissza... Úgyhogy jövő tavasszal talán megint repülőre ülök. Ez most csak pénz kérdése.

        - Beszéljünk a forgatókönyveidről. Miket írtál eddig, illetve min dolgozol most?

        - 1996-ban írtam az első forgatókönyvemet, előtte csak képregényeket rajzoltam. A könyv nagyon személyes volt, gyakorlatilag a környezetemben megfigyelteket jegyeztem le, és "sztorísítottam". Ez volt a "Badi meller - Jó munka" c. forgatókönyv, amiből akkoriban a haverjaimmal közösen összehoztunk egy fél órás amatőrfilmet is. Ez a történet nyert aztán az HBO-n. A második könyvem a "Hasfalmetszők" címet viselte, ebből egy dunaújvárosi filmes csapat csinált filmet tavaly. "A mi fajtánk királya" volt a következő, aztán jött a "Sohasevolt Glória", amit nemrég megvett a Dunaújvárosi Televízió, és ha minden igaz, jövőre játékfilm lesz belőle. Külföldön írtam két könyvet, az egyik egy ezoterikus kalandregény "Erich Zann zenéje" címmel, a másik egy eszement vígjáték két tússzedő betörőről, a címe: "Einstein Mega Shotgun". Mostanság két ötletem van, az egyiket már írom "Fater zsaruk" címmel, a másiknak még nincs címe. Mind a kettő humoros, bizarr, ahogy minden könyvem az.

        - Honnan meríted könyveid témáját?

        - Az életből. Nyitott szemmel, füllel járok, és mindent lejegyzek, amit különösnek, érdekesnek találok. Említett baráti köröm kitűnő élményanyagot szolgáltat, a Malajziában töltött hónapok pedig kicsit kitágították a gondolkodásomat.

        - Az HBO-s fődíj kapcsán bepillantást nyertél a hivatalos filmgyártásba. Mik a meglátásaid, tapasztalataid?

        - Elég szomorú, ami ott folyik szerintem, mivel egyrészt a fiataloknak szinte semmi esélyük a kitörésre, az öregek pedig sokszor hatvan évesen kapnak lehetőséget olyan filmek elkészítésére, amit húsz éve terveztek. Így nem csoda, hogy tökéletesen elavult, és mára már érdektelenné vált témákat feszegetnek sokszor, ami nem érdekli a közönséget. Azonkívül nem értem, hogy miközben a fiatalok tartják el a mozikat, Magyarországon miért nem készülnek filmek az ő ízlésük szerint. Engem sokan megkerestek a szakmából, hogy írjak könyvet - ingyen, vagy fillérekért. Arra hivatkoztak, hogy bár a Filmmművészetin nem találtak alkalmas írót, és ezért engem kerestek meg, azért nehogy azt képzeljem, hogy pénzt áldoznak rám. Hiszen én csak amatőr vagyok, ugye.

        - Tervek?

        - Mint mondtam, idén kezdődik a "Glória" forgatása, mindenképpen szeretnék ebben tevékenyen részt venni. Igyekszem közben elhelyezkedni a szakmámban, mint mondtam, kell a pénz a visszaútra, meg élnem is kell valamiből. Pár napja jöttem csak haza, még elég káosz minden, be kell mennem a diplomámért, ilyesmi. Kicsit házalok a kész könyveimmel is, és dolgozom az újon. Ha másnak nem, egyelőre az asztalfióknak...

2001 augusztus: Filmvilág: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal

Gátlástalanul szubjektív látásmód, a filmes példaképek néha kockáról kockára történő, tiszteletteljes-tiszteletlen másolása, az alkotókat körülvevő szubkultúra lezser beemelése a műbe, szorongástól, művészi pózoktól és görcsöktől mentes, gördülékeny előadásmód: a filmművészet megannyi új hulláma, a franciától a csehen át Tarantinóig leírható ezekkel a jellemzőkkel. Márpedig a Sohasevolt Glóriát nézve ez a legkevesebb, ami majd' kiböki az ember szemét. Itt azonban meg is állnék a párhuzamok megvonásában, hiszen azt azért nem gondolom, hogy filmtörténeti esemény részese lehettem volna vagy harmincadmagammal a Hunnia mozi amúgy sem éppen patetikus gondolatokat ébresztő, bár szívünknek kedvesen kopott-koszos nézőterén ülve. Azt sem gondolom, hogy a félhalott magyar filmszakmát éppen az ilyen filmek fogják életre lehelni, de azért mégiscsak esemény ennek a filmnek a forgalmazása: egy baráti kör kitört a "kisvárosi kultuszfilmesek" kétes értékű skatulyájából, és Cruel World Teammé avanzsálva kemény munkával létrehozott egy nézhető, fogyasztható, megkockáztatom: élvezhető terméket.

Az "utolsó előtti" naptól az "utolsó utáni" napig tartó sztorira voltaképp nem érdemes sok szót vesztegetni: két történet fonódik egybe, melyek közül az els?ben megismerjük Bujut, Tettót és baráti társaságukat, akiknek szokásos vidéki kisvárosi mindennapjait a film expozícióját képező házibuli eredményeképpen a nyakukon maradt hölgy, Glória különös gondolatai, cselekedetei teszik változatosabbá: a lány megcsókolja a neonácit, pizzát ad a hajléktalannak, és néha a legegyszerűbb szavak jelentésével sincs tisztában. A másik történetszálon ezalatt postarablásra gyülekezik egy meglehetősen hitvány kis társaság, amolyan szakadt falusi maffiózók csapata. A szálak aztán természetesen összeérnek, és fény derül arra is, mi rejlett Glória különös, angyali természete mögött? A végső lövöldözést és az autós-motoros üldözést leszámítva igazából nem annyira akcióról akcióra, mint inkább dumálásról dumálásra halad a mozi: magyar filmen régen beszélgettek ennyit, tán még a Presszóban sem. Analógiaként persze véletlenül se a szintén csevegős-sétálgatós Eric Rohmer-filmekre gondoljunk, hanem mondjuk Samuel L. Jackson bőbeszédű, ámde kevés mondandójú "niggereire" a Pulp Fictionből vagy a Jackie Brownból. A magyar Jacksonok gondolatvilága azonban még talán az eredetinél is beszűkültebb, a vegetációs folyamatok, a szexualitás, azon belül is a fenekek és az azok által kibocsátott anyagok körül forog főleg. Ezzel együtt a gengszterek figurái rendben is vannak: realistának ugyan csak rémületemben merném gondolni az ábrázolásukat, de az igazi/valódi hányados értéke mégiscsak a jobbakat idézi, noha kétségkívül a végletekig redukált változatban. (Ráadásul az őket játszó amatőrök nemegyszer vérprofiknál is eredendőbben természetes viszonyban vannak a kamerával.)

A Glóriát körülvevő fiatalok története viszont igencsak nyögvenyelősen bontakozik ki, különösen ahhoz képest, hogy meglehetősen hamar tudatára ébredünk a lány filmbéli "jelentésének": sajnos, ez annyira közhelyes jelenetekben kerül kibontásra, hogy bár a puszta tényt ("leszállt közénk egy angyal") nyugtázzuk, ez azonban nemigen tud élményszerűvé válni, ami fokozottan vonatkozik az utólag mindent még egyszer megmagyarázó, flashbackek sorával kísért fináléra. Ami azonban a film anyagát alkotja: a srácok meglehetősen eseménytelen, de korántsem egyhangú-színtelen mindennapjai, az mindenképpen szórakoztató, kellően laza és ízléstől függően akár még humorosnak is nevezhető (ne feledjük, az alkotók meghatározása szerint filmjük: gengszter-vígjáték). A történetek összedolgozása, a térbeli és (módjával) időbeli váltások kidolgozottsága, jó ritmusa, a mértékkel és hatásosan alkalmazott, kötelező kortárs filmművészeti motívumok (gyorsítások-lassítások, zene előtérbe tolása) pedig mindenképpen ambiciózus, az amatőr státusznál komolyabb munkává avatják a Sohasevolt Glóriát. Különös keverék: a maró cinizmus és a totális nihil keveredik benne a sablonos voltában is valahogy hitelesnek ható érzelmességgel, sőt, tanulsággal. Az mindenesetre biztos, hogy olyan - ritka - filmmel van dolgunk, mely a saját (kétségkívül vitatható értékű) belbecsén kívül a puszta létével is erűs üzenet a mozi halálán bánkódóknak.

 Ágfalvi Attila

2000 június: Gory News Mailorder newsletter: See no evil

"See no evil" egy igazi drágakő Magyarországról, ahonnan az ember eddig semmi nagyszerűről nem hallott. A két gyilkos története oly szeretnivalóan van ábrázolva, a karakterek olyan sztoikusak, mintha egyáltalán nem zavarná őket a bármely pillanatban felbukkanó zombik látványa. Míg egyiküket két élőhalott támadja meg éppen, másikuknak nincs jobb dolga, minthogy megkíséreljen egy wc-csészét a helyéről kiszakítani. És míg a zombik hőseink kezdetben hitetlen szemei előtt más lényeket megesznek vagy kibeleznek, ők nem tesznek mást, mint végignézik, és megkérdezik a zombikat, miért is teszik ezt. A párbeszédek általában viccesek és bejönnek, úgyhogy más, díjazott forgatókönyvírókkal való összehasonlítástól nem kell tartani. "See no evil" egy "gattung-film", amely a horror műfajon belül közelítőtőleg a "Back from the dead"-hez hasonlóan határokat tol kijjebb, és a komikumot eddig még nem látott módon ötvözi a kemény splatter- és jól sikerült maszk effektekkel. Talán csodálkozunk a mű hosszán, azonban a film se nem rövid, se nem unalmas. Szerencsére angol szinkronnal láthatjuk, ami azért néhány helyen darabos, és minden, csak nem pontos szinkron, de itt igazából arról van szó, hogy visszaadják a cselekményt, és nem arról, hogy egy költséges, profi szinkron teljesítményt nyújtsanak.

(eredetiben:

Zwei junge Männer sitzen im Auto und halten sich Gespräche, die sogar die niveauhaltigen Burger-Fachsimpeleien in PULP FICTION übertreffen. Sie fahren einem Treffen mit einem reichen Geschäftsmann. Dort erfährt man, daß die beiden als Killer angeheuert wurden und die Frau des Auftraggebers töten sollen. Dazu müssen sie zum Haus des Großvaters gehen. In der Zwischenzeit heuert die Frau, die Wind von der Sache bekommen hat, einen weiteren Killer an, der ihren Mann beseitigen soll. Die beiden Killer von am Anfang befinden sich nun am Ort der Entscheidung, betreten das Haus, um auf ihr Opfer zu warten, doch geraten unversehens in einen Strudel von Ereignissen, die sie und der Zuschauer nicht fassen können. Im Haus hat jemand wie wild rumgeschlachtet. Überall liegen abgeschnittene Gliedmaßen und zerhackte Torsos herum. Von dem Schrecken gerade erholt, trifft das Opfer ein und wird eher im Affekt per Messerstich getötet. Als man das Haus verlassen will, rennt ihnen ihr Auftraggeber in die Arme und wird vor ihren Augen erschossen. Zurück im Haus und in Deckung sieht man die gerade getötete Frau am Tisch sitzen, die auf jeden Fall nicht sehr tot aussieht. Aber lebendig ist auch nicht der richtige Ausdruck... Da kommt Großvater. Im nächsten Moment finden sich die beiden Unglücksraben in einem Kellerverließ wieder, gefesselt, umgeben von verwesten Leichen. Als ein Toter neben ihnen zum Leben erwacht, wissen sie, daß etwas nicht stimmen kann.

SEE NO EVIL ist ein echtes Juwel aus Ungarn, einem Land, aus dem man bisher noch nichts Großartiges gehört hat. Die Story um die zwei Killer ist so liebenswert umgesetzt, die Charaktere agieren fast stoisch, als ob man nicht im geringsten geschockt wäre beim Anblick von plötzlich auftauchenden Zombies, oder zumindest fast nicht. Während einer der beiden gerade von zwei lebenden Toten angegriffen wird, hat der andere nichts besseres zu tun, als einen Versuch zu starten, ein Klo herauszureißen. Und als die Zombies vor ihren anfangs ungläubigen Augen andere Wesen im Haus verspeisen oder sie ausweiden, tun sie nichts anderes als zuzuschauen und die Zombies zu fragen, warum sie das tun. Überhaupt die Dialoge sind derart witzig und ausgefallen, daß man den Vergleich mit renommierten Drehbuchschreibern nicht zu scheuen braucht. SEE NO EVIL stellt eine Gattung Film dar, die innerhalb des Horrorgenres, annähernd vergleichbar mit BACK FROM THE DEAD, Grenzen verschiebt und Komik auf bisher nie dagewesene Weise mit harten Splatter- und gelungenen Masken-Effekten kombiniert. Die kurze Lauflänge mag zwar verwundern, doch ist der Film weder zu kurz- noch langweilig. Glücklicherweise hat man eine englische Synchro angelegt, die jedoch an manchen Stellen etwas hölzern wirkt und alles andere als lippensynchron ist, doch geht es hier lediglich darum, die Handlung wiederzugeben, und nicht ein kostenintensives Profi-Dubbing abzuliefern.

2000 március: Harvester online: Hasfalmetszők

1997-ben találkoztam először a Cruel World Team egyik filmjével a "Transzplantációval". Az első magyar horrorfilm - hírdette a videókazettát a körítő/reklámduma, amit én - mint nagy horrorfilmrajongó - nem hagyhattam ki. Sokat nem vártam a filmtől, ezért nem is csalódtam benne. A minden szempontból amatőr film megnézése után valami olyasmit éreztem, hogy a kölcsönzési díjat (150 Ft.) értelmesebb dolgokra is elkölthettem volna (pl. egy doboz cigi :)). Nem akarom bántani a csapatot, mert látszik, hogy tényleg szívből csinálták azt a filmet, és én talán még olyat se tudtam volna csinálni, de az akkor is tény, hogy a Transzplantáció rendkívül gyengére sikerült.

1999 decemberében Crow kolléga rámtelefonált, hogy a "Kegyetlen Világ" kis csapata új filmmel rukkolt elő, ami - az ő állítása szerint - iszonyat jó lett. Mivel tisztában voltam azzal, hogy Crow nem beszél hülyeségeket - illetve hozzám képest csak nagyon keveset :) - erősen érdekelni kezdett a dolog. Nem sokkal később meg is néztem a "Hasfalmetszők" címre keresztelt vadiúj Cruel-horrort, amiben óriásit csalódtam.

Ez persze pozitív csalódás volt, a film ugyanis rettentően tetszett! A sztorija elég jó, bár sok filmmel elég erős hasonlóságot mutat ezen a téren (ami különben itt egyáltalán nem zavaró). A színészi alakítások is jobbak, mint a Transzplantációban, sőt, néhányak színjátéka kifejezetten tetszett (a feleség Mariann, és a bérgyilkos szerintem a legjobbak voltak). A két, külsejükben nagyon, a belső tulajdonságokat tekintve csak kicsit eltérő "főhős" nagyon jó párosítás és az alakításukkal sincs baj (persze én most nem Robert De Niro-hoz hasonlítom a színészeket, hanem a Transzplantáció karaktereihez). A zenét külön dícséret illeti, az is nagyon el van találva. A Rózsaszín Párduc zenéjének "horror mix"-e különlegesen tetszett. A film hangulatán óriásit dobnak a baromi jól megírt dialógusok is, amik helyenként Tarantino ponyvadumáját is porig alázzák! :)

És most lássuk mi is történik a filmben;

"-Mi a f*sznak szívsz annyi cigit?

 -Mer' jó és kész..."

Főhőseink két állati vagány és mocskosszájú, lezser gyerek; Moszta (Csanálosi Gábor) hosszú fekete hajú, szakállas gyerek, nagyon jó dumával. A haverja Puncsos (Nagy Gábor) imád káromkodni és gyűjti - pontosabban szólva lopja - a wc-csészéket. Egy gazdag ficak (a Transzplantációban már megismert Túri László) a lakásán megbízza őket, hogy nyírják ki a feleségét, a nagyon csinos Mariannt (Lombos Melinda), mert az a piszok ribanc állandóan megcsalja őt. A férj előre kitervelte az egészet: beadja a feleségének, hogy beteg a nagyapja (mármint a csaj nagyapja), aki erre valószínűleg kocsiba vágja magát és felkeresi az öreget a várostól jó messze, az erdő közepén lévő lerobbant házikójában. Természetesen a bérgyilkosok már itt fogják várni Mariannt.

"Ugye nem áll szándékában átb*szni minket, uram?"

Nem is sejtik, hogy eközben az asszony szintén egy gyilkost (Budai Gábor) bérel fel a férj megölésére. A férfi ezután egyből a férj lakásához hajt kocsijával, hogy elvégezze munkáját. A férj otthon tartózkodik és épp egy kellemetlen telefonhívást kap egy "Kapitány" nevű maffiózótól, akinek valami adatbázis CD kell. Csakhogy az a CD Mariannál van, úgyhogy a férfi a felesége után indul a nagypapa házához, nyomában a bérgyilkossal.
A házhoz először Moszta és Puncsos érkezik meg, de út közben véletlenül halálra gázolják szegény nagypapát, akit a csomagtartóba tuszkolnak. A háznál óriási sokk éri őket: mindenfelé megcsonkított hullák, kibelezett tetemek, levágott testrészek hevernek (tisztára mint a Texasi Láncfűrészes Mészárlás 1-ben). A papa közben eltűnik a csomagtartóból, unokája Mariann viszont megjelenik, akivel gyorsan végeznek Mosztáék (keresztül szúrnak egy kést a nő nyakán - nagyon látványosan).

"B*szd meg, maga meg mit keres itt?"

Hirtelen befut a férj is a CD-jét keresve, de nem sokára golyót kap a fejébe a másik - Mariann által felbérelt - bérgyilkostól. Moszta és Puncsos nem tudja, hogy ki lövöldöz rájuk, ezért bemenekülnek a házba, ahol különös dolgot tapasztalnak: Mariann zombi lett, akárcsak a nagypapa, aki - miután végzett a kinti bérgyilkossal - betotyogott a házba. Igazából itt nem lehet tudni, hogy mi történik, mert a következő képen már hőseink megközötve ülnek egymás mellett egy csomó kannibál zombi és csonkolt tetem között.

"-Zombik márpedig nincsenek!

 -Keserű lesz a csalódás, amikor a töködbe fognak harapni!"

"Segítsen már, maga vén trotty! Ha mi nem ütjük el, maga sosem lesz zombi!"

Kint a telihold átváltozik koponyává (közepesen jól megoldott számítógépes morph-effekt), aminek hatására a hullák kimásznak a közeli temetőből és elindulnak a ház felé. Eközben Moszta egy ócska trükkel megszerzi a nagypapa baltáját, elvágja a saját majd a barátja köteleit és menekülőre fogják a dolgot. Ekkora azonban már bejutottak a házba az újonnan kikelt zombik, és amíg Moszta harcba száll velük, Puncsos megpróbálja a ház egyik wc-csészéjét leszerelni. :))))

"Na mi a f*sz van? Gonosz Halottak 4?"

Végül megérkezik Puncsos is, és megkezdődik a zombiírtás. Dolguk végeztével leülnek a ház lépcsőjére és Moszta megvígasztalja Puncsost, hogy nem szégyen az, ha behugyozott. Majd egy rövidke előzetest kapunk a "Hasfalmetszők 2"-ről, mer' hogy ezzel még nincs vége a bulinak... (ja, például a nagypapával, meg a zombiként is bombázó Mariann-nal például semmi sem történt!).

Szóval nem igazán lett befejezve a történet, úgyhogy mindenképpen reménykedhetünk a folytatásban (én már nagyon várom). Persze most is megvan annak a veszélye, hogy a második részt esetleg jól elcseszik, de reméljük, hogy ez nem következik be.Az viszont teljesen biztos, hogy Kis-Szabó Márk írónak, Bernáth Zsolt rendezőnek és a csapat többi tagjának nehéz lesz egy ugyanilyen jó (vagy még jobb) második részt létrehozni. A Hasfalmetszőknek megvan a saját hangulata, amit csak új poénokkal és új ötletekkel lehet majd nem elrontani.

A Hasfalmetszők ügyesen merít ötletet a Gonosz Halottak és a Texasi Láncfűrészes Mészárlás sorozatokból (meg a klasszikus, Fulci/Romero - féle zombis trancsírpancsokból). Néhol Peter Jackson korai alkotásaira (Bad Taste, BrainDead - Hullajó) jellemző húzások is eszembe jutottak a film nézése közben, ami szintén nagyon cool volt.

Végezetül gratulálok a Cruel World Team-nek (csak így tovább!) és sok szerencsét kívánok nekik az elkövetkezendő filmjeikhez.

Dienes "Blizzard" Zsolt

u.i.: a Cruel World Team filmjei egyébként erősen javuló tendenciát mutatnak; minden filmjük lényegesen jobb az előzőnél. Ha ez így folytatódik, a "Hasfalmetszők 2"-nél kisebbfajta csodára számíthatunk majd.

.2001 február 4.: Index Online: - Nagyjátékfilm-napló 2

A legutóbbi évek szemléin egyre markánsabb az új filmesek jelenléte. Nem volt ez mindig így. Több szemle is volt egymás után, amelyen nem volt elsőfilm, és nem egy rendező osztály hagyta el úgy a főiskolát, hogy nem készíthetett vizsgafilmet. Péntek-szombaton viszont három figyelemre méltó művet is láttam fiatal rendezőtől (Dyga Zsombor, Bernáth Zsolt, Török Ferenc), s jönnek még utánuk többen (Pajor Dóra, Sára Júlia, Balogh György, Hajdú Szabolcs). (...)

Bernáth Zsolt filmje több történetet is végigvezet, s sző egybe, rengeteg figurát mozgatva. És nem ám egyszerű történetekről van szó! Az egyik szálon angyallal találkozik, s tölt el három napot két rendes fiú. Ennek során döntő változások következnek be náluk és körülöttük: a néma falfestő megszólal; a neonáci elteszi a kését; Buju, az egyik főhős pedig úgy dönt, hogy lejön a fűről (az italról még nem). A másik szálon postarablás készül, Tarantino és Woody Allen nyomdokán haladva. Őrület, de van benne rendszer. Ennek ellenére a Glória súlyosan túlírt, túlbonyolított és agyonbeszélt film. Amit mutatnak benne, azt mind el is mondják, egyfelől. Másfelől a szereplők legfőbb, szinte egyedüli életfunkciója a beszéd. Különösen igaz ez a bűnözői csoportozatra, amely jóformán levegővétel nélkül és szó szerint felböfögi az utóbbi öt év szlengszótárát, minden jó és rossz dumáját, nyelvi közhelyét. Ha most tízen megpróbálnánk felsorolni, hány kifejezést ismerünk arra, hogy pisálni, egyet se mondhatnánk, ami ne volna benne a filmben - igaz, a filmben sem hangzik el egy sem, amit ne ismernénk. A jó fej szövegek egyik-másika annyira erőltetett, hogy az egyébként kitűnő (amatőr)színészek sem képesek őket természesen lökni - ilyenkor áll elő az, mintha Gizike súgógépről olvasná az időjárásjelentést. Látszólag Tarantino-követéssel állunk szemben, és ezzel az a legkisebb gond, hogy a módszer nem a kelet-európai pályakezdő filmesek megsegítésére lett kitalálva. A Sohasevolt Glória dumájából semmit nem tudunk meg a nyelvről, nincs gengszterfilm klisé - szemantikai vita szembenállás, a nyelvhasználat nem ad ki kulturális képet. Ez itt csak rizsa, helyenként kétségtelenül szórakoztató. Ennél már csak az rosszabb, hogy a végén, miután mindent, de mindent megmutattak, elmondtak és megvilágítottak, még kapunk egy tartalmi összefoglalót, amelyben rendre elmagyarázzák azt, amit az elso perctől tudtunk, hiszen kétséget sem hagytak felőle.

Riasztó jelenségnek tartom az új filmet eluraló verbalizmust - és megkövetem Bernáth Zsoltot, hogy éppen az ő filmjét használom szemléltető eszköznek, lúbetegségek ábrájának -, amikor a szöveg válik a történetmondás, jellemábrázolás, érzelemkifejezés, humor stb. legfőbb eszközévé. Kivált nem értem a dolgot Bernáth Zsolt esetében, aki határozottan tehetséges rendező, jó szeme van és tud bánni a képpel. Csak nem hisz benne. Se magában, se a képben. Hogy a nézőről már ne is beszéljünk, aki gyakorlatilag a rendező igyekezete ellenére képes és kénytelen megkeresni azt a jó és érdekes filmet, ami a Sohasevolt Glóriában benne van.

Bori Erzsébet

2001 június: Magyar.film.hu: Hasfalmetszők - film és jelenség

1994-ben Dunaújvárosban létrejött egy független filmtársulat. Videó-mániás, filmgyűjtő, borzongani szerető fiatalok hozták létre azzal az ártalmatlan céllal, hogy videokamerával megpróbálják filmre vinni saját írásaikat. Nem telt bele két év, és leforgatták első egész estés filmjüket, ami nagy sajtóvisszhangot keltett, tekintve, hogy az alkotás zsebpénzből, támogatók nélkül, önerőből született. Mára a társulat országos ismertségre tett szert, és bár a filmezés csak hobbi maradt számukra, immáron szakmai körökben is jegyzik őket, mint az első magyar független horrorfilm megalkotóit. 1999-es "Hasfalmetszők" c. játékfilmjük videoforgalmazásba került, és bizonyos körökben kultusszá vált, ami különös, és talán érthetetlen, hiszen a társaság ezt a filmjét is amatőr körülmények és feltételek mellett készítette, ami nem kevéssé befolyásolta a mű esztétikáját. Ám, hogy megértsük a "véres és trágár amatőr horrorkomédia" sikerét, érdemes némi figyelmet szentelni az előzményekre.

A horror egyidős az emberiséggel. Mindig volt igény a borzongásra, a rettegésre, a borzalmas, rejtélyes történetekre, és a bizarr látványra. Az elmúlt századokban ezt az igényt a mesemondók, babonás mesék kiagyalói elégítették ki, illetve nem kevés szerepet vállalt ebben a törvényhozás is, hiszen a korabeli kivégzések egyfajta népünnepélynek számítottak, az emberek kicsődültek a főtérre, hogy lássák a halált, szembesüljenek a borzalommal. Az irodalomban konkrétan a múlt század végén jelentek meg azok az rémmesék, amelyek ma már alapját képezik a modern horrornak. Mary Shelley klasszikus Frankenstein története, mely a természettudományok veszélyeire hívja fel a figyelmet, Bram Stoker misztikus, múltba visszanyúló rémmeséje Drakula grófról, illetve Stevenson "Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete" c. kisregénye a tudathasadásról, amely téma a mai napig ad okot az újabb és újabb feldolgozásokra, megteremtette azokat az alapokat, amikre manapság minden szerző visszanyúl, aki rémísztgetésre adja a fejét.

Nem elhanyagolható Edgar Allan Poe munkássága, aki sötét írásaival magasba emelte a novella műfaját, Lovecraft mélylélektani regényei, Ambrose Bierce rejtélyes történetei és Conan Doyle mindenki által ismert Sherlock Holmes novellái, amikkel megteremtette a krimi műfaját. Biztos alapokra építkezett az amerikai Stephen King is, aki 1976-ban megjelent első "Carrie" c. regényével példátlan sikert ért el, és bár írója nem tárgyalt műfajunkban kívánt alkotni, később mégis a horror királyaként híresült el, és vált a legolvasottabb írók egyikévé.

Mindezen szerzők művei nem kerülték el a filmkészítők figyelmét sem, és már a mozgókép hőskorában vászonra kerültek a fent említett figurák, hogy aztán majd' egy évszázadon át rémisztgessék a nézőket. A harmincas-negyvenes években Hollywood tucatjával öntötte magából az olcsó, kis apparátussal készülő horrorfilmeket, amelyeket egy, a maga korában óriási hatalmú producer jegyzett, akit Roger Cormannak hívtak. Ezen filmek ma már gyűjtők kedvencei, ám az említett úriember legfőbb érdeme talán mégis az, hogy számos tanítványa később hatalmas sikereket ért el, és megújítota a filmművészetet. Gondolok itt a "Keresztapa" rendezőjére Francis Ford Coppolára, vagy a "Titanic" alkotójára James Cameronra.

A horror beszivárgott a kultúrába, és a hetvenes évek amerikai tinijei már együtt nőttek fel a műfaj minden termékével: a képregényekkel, különböző játékokkal, és azokkal a rockegyüttesekkel, akik nyíltan vállalták a horror-imázst, vagyis külsőségeikben nemigen különböztek a rémfilmek figuráitól. Aztán szokássá vált első randin horrorfilmre menni, "menő" lett szeretni a borzongató filmeket, és számos terjesztőhálózat jött létre, akik ezen igények kielégítésére specializálódtak. A képregény-mánia hatalmasra duzzadt, és lassan összefonódtak a szálak: képregényekből filmek készültek (Batman, Spawn, stb.), sikeres filmekből képregénysorozatok formájában folytatódtak (A 8. utas a halál, Predator, stb.), rockzenekarok horrorfilmek számára szereztek zenét (Hellraiser, Opera), és a horror-rockerek nemritkán szerepeltek is ezen alkotásokban (Alice Cooper a "Sötétség fejedelme" c. filmben). A videojátékok beköszöntével a műfaj újabb teret kapott, és megnőtt az igény a misztikus történeteken alapuló szerepjátékok, illetve stratégiai játékok iránt.

A horror aztán szerteágazott, művelői különböző elveket vallottak, és különbőző módszerekkel próbáltak rajongóik kedvében járni. Alfred Hitchcock a hatvanas-hetvenes években hatalmas sikereket ért el thrillerjeivel, és bár filmjei mai szemmel nézve már nem érik el azt az ingerküszöböt, amire korunk tinijei már reagálnak, alkotásai mégis klasszikus darabjai a filmtörténetnek. Hitchcock a film minden eszközét kihasználta a feszültség fokozása érdekében, képi leleményei mára már beépültek a világ filmgyártóinak eszköztárába. Horrorközeli filmjei (Pszicho, Madarak) a műfaj értékőrző darabjai, és aligha akad horrorrajongó, akinek gyűjteménye ne tartalmazná e műveket. A mesternek rengeteg követője, utánzója akadt, de talán csak két úriember volt méltó az örökség továbbvitelére: az olasz Dario Argento és az amerikai Brian De Palma, akik rémísztő, ám igényes alkotásaikal hódítottak még egy darabig, aztán érdektelenségbe fulladtak.

A speciális effektek, és a filmes technikák fejlődése felhígította a horror műfaját, és a 80-as, 90-es évek filmjei sajnos már híján voltak minden eredetiségnek. A véres látvány, az erőszakos jelenetek túladagolásával igyekeztek megnyerni a nézőket (nem kevés sikerrel egyébként), és sokak szemében a horror már egyet jelentett az igénytelenséggel. A negatív trend talán csak a kilencvenes években dőlt meg, amikor váratlanul Oscar díjjal tüntettek ki egy horrorfilmet "A bárányok hallgatnak" címmel, és ezzel sikerült bizonyítani: lehet igényesen is borzongatni a nézőket.

Az erőszak azonban erőszak, a gyilkolás negatív cselekedet, a horror rémísztő maradt mindaddig, amíg meg nem jelent a színen egy ismeretlen fiatalember, és megoldotta, hogy a nézők nevessenek a véres látványokon, és pozítívnak lássák a negatív hősöket. Ezt az illetőt Quentin Tarantinónak hívták, és elérte, hogy az ezredvég fiataljai természetes kifejezésformát találjanak az erőszakban, bagatellizálják a bűnözői életformát, "menő"-nek, "cool"-nak és követendőnek találva a vasárnapi gengszterizmust. Persze ő is csak a jelen lévő alapokra építkezett, és nem utolsósorban csak a felmerülő igényeket szolgálta ki "Ponyvaregény" és "Kutyaszorítóban" c. filmjeivel, mindenesetre ettől fogva számos rendező képedt el, mikor a komolynak, megdöbbentőnek szánt erőszakos jeleneteit kinevették a nézők.

Holott csak be kellett volna tekinteni a gyermekszobákba, ahol a számítógép képernyőjén a csemete gyilkolászós játéka fut éppen, és a játékos a hullák számával egyenes arányban szerzi a pontokat. Számos játékot betiltottak már (pl.: Karmageddon), amelyek kizárólag az erőszak ilyen módon való kiélésére készültek, és egyetlen célt szolgáltak, hogy a játékos felfedezze a gyilkolás örömét, a győzelem érzését. Lehet azon vitatkozni, hogy mindez egészséges-e, mint feszültséglevezetés, vagy éppen ellenkezőleg: feszültséget szül, és kárt okoz. Szerintem ezen játékok és filmek fő veszélye az értékrend torzulása, az élet és az emberi értékek tiszteletének háttérbe szorítása által. Mindezek mellett még tény, hogy az effajta játékok rendkívül népszerűek, és nem meglepő, hogy rajongóik életre hívják a hasonló témájú filmeket is.

A dunaújvárosi filmesek "Hasfalmetszők" c. amatőrfilmje e közegben született, és Tarantínón felnőtt, gyilkolászós játékokon edzett, az erőszakot már hétköznapinak tekintő fiatalok körében vált népszerűvé. Magyarországon még nem készült hasonló alkotás. A horror, mint műfaj teljesen elkerülte a magyar filmgyártást, alig néhány olyan művet jegyeznek, amelyek megközelítették a thriller határait. Figyelemre méltó Janisch Attila két alkotása "Árnyék a havon" és "Hosszú alkony" címmel. Ezen borús mesék Roman Polanski és Alfred Hitchcock műveinek hangulatát idézik, és a misztikumot az emberi lélek oldaláról közelítik meg lassú, monoton tempóban, míg észrevétlenül csúsznak át a valóságon túlra. A történetek névtelenek, alkotójuk szerint magyar közönségnek lehetetlen elmesélni felismerhetően Magyarországon, és magyar emberekkel játszódó történetet, ez a közeg nem kedvez a misztikus történetek hihetőségének. E nem elhanyagolható okon kívül a magyar mozgóképgyártás finanszírozási rendszere is okolható, amiért hazánkban soha nem próbálkoztak meg horror, vagy erőszakosabb thriller gyártásával, holott tömeges igény mutatkozott az effajta filmekre, amit a videózás őskorszakában a "feketén" behozott, idegen nyelvű, vagy narrátoros horrorfilmek tömege bizonyít. A magyar közönség így kimaradt a fent említett szubkultúrából, holott bizonyára nem zárkózott volna el tőle, és talán ez is közrejátszik abban, hogy a közönség elnézte a "Hasfalmetszők" amatőrségből adódó dramaturgiai, esztétikai hibáit, és befogadta az alkotást.

A "Hasfalmetszők" két Tarantínó-jellegű bérgyilkos története, akik végigkáromkodják a filmet, és eljutva a titokzatos nagypapa házához, tömegmészárlást rendeznek. Az erőszakos jelenetek kivétel nélkül humorosra vannak beállítva, helyenként még a showműsorokból ismert tapsvihar is felhangzik, ami bizonyítja: a film alkotói maguk sem gondolták komolyan a dolgot. Ennek ellenére elgondolkodtató, hogy miért is fogadta a filmet telt ház például a film fővárosi bemutatóján. Az egyik ok lehet a kíváncsiság, hiszen a közönség ilyet még nem látott magyar filmesektől. A tetszésindex azonban messze túlmutat ezen, és a rajongó közönség talán saját maga választ ad a kérdésre.

Sokaknak a két bérgyilkos karaktere tetszett, akik megtestesítették azt, amit a sokszor emlegetett Tarantino mester ránk hagyományozott, mint példaértékű személyiséget: két gengszter, akik nem félnek senkitől (legalábbis bölcsen elrejtik), kellően agresszívak, hogy félelmet keltsenek környezetükben, és kellően érzelemmentesek ahhoz, hogy hideg vérrel végezzenek ellenségeikkel, miközben a látszólag jelentéktelen dolgok felnagyítása köti le figyelmüket: mit esznek, mit hallgatnak, stb. A két bérgyilkost alakító színész maga is megdöbbent a film bemutatását követően azon, hogy a közönség mennyire azonosította őket szerepükkel, és mennyire megkövetelte tőlük az életben is, hogy hozzák a játszott figurát.

A film speciális effektekkel zsúfolt látványvilága megadta azt a lehetőséget a nézőnek, hogy elszörnyülködhetett a vér, és a gusztustalanságok naturális ábrázolásain, és a pillanatnyi döbbenetek után hangos nevetéssel nyugtázta: jól van, tudjuk, hogy csak műanyag, meg festék. A videojátékokhoz szokott fiatalok örömmel fedezték fel a filmben azt a koncepciót, hogy a két főhős célja, minél változatosabb módszerekkel eltenni láb alól az ellenfeleket, akik persze szinte azonnal visszatérnek, hogy aztán ismét porrá hamvadjanak. Volt ki ráfogta a filmre, hogy egy ismert videojáték alapján készült, és volt, ki úgy látta: az alkotás nem más, mint népszerű amerikai filmek gyenge másolata. Akadt, ki nem nevezte filmalkotásnak a művet, ám nem tagadta, hogy létrejöttének jelentősége van a magyar filmgyártásban, tekintve, hogy alkotói mimimális anyagi eszközökkel maximálisat nyújtottak, és a hazai független filmezés történetében példátlan dolgot cselekedtek: közönségsikert értek el. A film készítői pedig úgy gondolták, hogy ezért már megérte.

A "Hasfalmetszők"-et kitüntették pár szakmai díjjal is, ám a 31. Magyar Filmszemlére nem engedték be. Az ok egyrészről érthető, másrésztől nem. Érthető, hiszen mit keresne egy véres, trágár alkotás a nagy rendezők művei közt, és nem érthető, hogy ez esetben miért tüntettek ki egy sokkal trágárabb és közönségesebb filmet fődíjjal. Érthető, mert egy amatőrfilm ne szerepeljen a profi alkotások között, és nem érthető, mikor a magyar film válsága idején több száz millióból nem sikerül közönség érdeklődésére is számot tartó filmeket készíteni, ugyanakkor egy amatőr csapat fillérekből megcselekszi ezt.

Mindenesetre a jelenség létezik, megtörtént, hogy a XXI. század Ganxsta Zoleet hallgató, egyre korruptabb Magyarországában, amerikai filmek fertőzésében élő fiataljai megcsinálták és terjesztették saját filmjüket. Megtörtént, és a hírek szerint feltörekvő rendezőink erősen a másik oldal felé tekintgetnek: hogyan is lehetséges felvenni a versenyt a Multiplex-mozik filmjeivel, és hogyan is lehetséges a magyar nézőket visszacsábítani magyar filmre a moziba? A statisztikák szerint a mozibajárók 80%-a a tizen-huszonéves korosztály. Felmerül a kérdés: ha ők tartják el a filmszínházakat, akkor miért nem gyártanak nekik filmet a hazai filmalkotók?

A válasz talán már nem a horror műfaj történetén belül keresendő...

(Bernáth Zsolt)

2001 június 21.: Magyar Narancs: Dumaújváros

Kezdjük a kályhánál! Milyen kályhánál? Anyád kályhájánál, amiben a használt falvédőkkel fűtött. Egyszer, mer´ ideges volt a szomszéd meg a vízdíj miatt, véletlenül eltüzelte a fater fél könyvtárát is, valami szótárfélét, Hungárizsa A-K vagy mi, azóta folyton a maradékot (L-Zs) falod, ha bekrepál a videó.

Jól van, a kályhát elszúrtam, nem ment nem egyből a közepibe vágni. Próbáljuk meg még egyszer. Kezdjük a kályhánál, mint Lenin.

Mi a film?

Ja, a szokásos körök, nyersanyag, kivitelezés, előadás, ilyen-olyan kondíciók, kit ez, kit az szokott zavarni ezekből, biztos sokat számít mindegyik. Hogy celluloidra vagy kutyafülére, hogy tizenhat milliméter vagy harmincöt, nekem nyolc, de még mennyire.

A film az, amit meg tudok nézni este nyolckor egy körúti moziban.

Világos tehát, vizsgált dolgozatunk maradéktalanul felel meg ebbéli kívánalmaimnak. S mint ilyen, voltaképpen egy elsőfilmnek is tekinthető különösebb fenntartások nélkül. Nem volt ez mindig így, ezért még hátrébb kell lépnünk. Mi van a kályha mögött? Mi lenne, szemét, csak ott takarítunk, ahol a papok táncolnak, ami azon túl van, a legendák világa. A mi legendáink is azok. Pár éve, a frissességek iránt mindig is felette fogékony szakíró, Vágvölgyi B. András számolt be oldalakon át lapunkban egy dunaújvárosi illetőségű vad bandáról, akik háziipari módszerekkel eszkábálnak gyönyörűségeket, békebeli trash-movie-t, vériszamos horrort, a családjuk hentesszármazású tagjaitól kölcsönzött, zsigerelésre alkalmas eszközök mindgyakori felhasználásával. Még egy címre is emlékszem a repertoárjukból, majdem elkértem a kazettát, mert annyira jól hangzott: Hasfalmetsző. Aztán teltek-múltak az évek, a kemény filmregények legendája Pesten is combosodott. Azon sem lepődnék meg, ha egykor volt dunaújvárosi kirendeltségünk dolgozói, Boda és Nyulasi is visszatértek volna néhány keresetlen mondat céljából a tettek helyszínére.

És most ez a vad brancs itt van minden este nyolckor egy körúti moziban, ezt nevezem. Különben is, az idei filmszemle termésében ha lehetett valaminek örülni, mondjuk Tarr Werckmeistere mellett, hát az az, hogy Dunát lehet rekeszteni titánokkal. Mondjuk ki: észrevétlenül ugyan, de úgy a szép, csinos kis generációváltás zajlik a felszín hivatali háborúi mögött. És ennek nem lehet eléggé örülni. Havonta kettesével jönnek az új fiúk a régi mozikba, és mi csak lesünk. Megint van miért beszélni a filmekről ott, ahol egy ideje csak a pénzről szokás.

Tehát ebből a szempontból elsőfilm a Sohasevolt Glória. Alkotóinak, meglehet, a sokadik, mér´ ne, hisz ezt is alighanem VHS-re barkácsolták, de szemben az eddigiekkel, ez ott szalad a "nagyok" közt, mondtam, a körúton. Ezzel a tündérmesével csak az a gáz, hogy innentől kezdve a szegény ember legkisebb fiának járó kedvezményeket a befogadói szintről ejtjük. A romantikus készítési körülmények immár nem konvertibilisek, a nézhetőség csókoltatja a lelkesedést. Aki megveszi a mozijegyet, annak meglehet, nem sokat számít, hogy amit elé raknak, az épp annyiból készült, mint amennyit ő szurkolt le a pénztárosnak, de beszéljünk másról. Önök is utálják Quentin Tarantinót?

Mit kell csinálnia annak, aki írni akar? Sima ügy: olvasni. Aztán még olvasni.

Mit kell csinálnia annak, aki filmet akar csinálni? Tudja fene, én nem akarok filmet csinálni, de azt hiszem, pontosabban egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy feszt moziba járni nem elég. Talán ehhez is olvasni kellene. A mozimesterektől tanult, ellesett, levett fogások számos esetben jól jöhetnek, de majdnem biztos vagyok benne, hogy az se szar, ha valaki gondol valamit.

A Sohasevolt Glória egy több szálon futó darab. A szálak többsége a vége felé összeér, és marad a stáblista, ami olyan, mintha Jackie Chan csinálta volna, megmutatja a bakikat, már azokat, amiket a megelőző másfél órában még nem láttunk. Arról van szó, hogy nagy buli volt a nagy Valdo Peppernél, minek következménye, az elmondottak szerint valami penetráns másnaposság lett. A továbbiak is a bevezetőnkben földobott kályha körüli motozás szisztémája szerint működnek. Agyon van dumálva ez a film. Az összes szereplőnek, márpedig annyian vannak, mint az oroszok, van nyolc szellemes története látható és láthatatlan szereplőtársairól, és egyikük sem kegyelmez, mindegyik elmeséli mind a nyolcat. Van köztük valóban szellemes is, ha ez neked dicséret, még olyan is, ami simán lenyomja Tarantino ez irányú törekvéseinek legjavát, de a film valami láthatatlan önerő hatására ezek ellenére szerveződik, alakul, s a saját sztoriját próbálná vinni, nem azt, pontosabban azok közül egyet sem, amelyekkel a lézengő lúzerek folyton előhozakodnak benne. Persze aztán rámegy az egész erre az állandó kontracsatára. Bernáth Zsolt és tettestársai úgy csináltak egy egész rossz filmet, hogy csináltak közben három egész jót, egy nézhetőt és néhány felejthetőt.

Fogadjuk el, hogy Dunaújvárosban vagyunk, de lehetnénk akárhol, ahol Tarantino eddig megfordult, vagy akár éppenséggel Berlin ege alatt. Mégis az nagyon jó a Sohasevolt Glóriában, amikor kibukik Dunaújváros. Mert van legalább három olyan szituáció ebben a moziban, amikor az überjófej duma valamiért elkezd harmonizálni a környezetével, és akkor az a sok kispályás Vincent Vega is, aki idezsúfolódott, hirtelen élni kezd. Magyarán, amikor az alkotó saját magával van elfoglalva, remek kis csodákat csinál. Mit gondolnak, miért van tele a magyar filmtörténet taxisofőrökkel? Mert az óvatos rendező azt hiszi, hogy, akit napjában legalább kétszer lát, azt ismeri is. De nem. És azt sem hiheti komolyan senki, hogy ha huszonhétszer látta a Ponyvaregényt (esetleg egy nap kétszer is), otthon van Tarantinóéknál, ha tálalják a vasárnapi pasztát, most persze a szellemére gondolok, ha van neki. Belátom, még Dunaújvárosból is lehet bírni a Ponyvaregényt, de a csodák ott vannak, amikor a fiúk nem néznek ki saját kutyaszorítójukból.

Amikor a helyszín olyan, mint ahol a felvételek készültek, akkor a kamera is máshogy, otthonosabban, ügyesebben mozog. Az biztosan nyilvánvalóság, hogy egy "igazi" filmes számára a sok kicsi film smafu az egy nagyhoz képest, de mégis. Ha Bernáth Zsolt azt a három jó rövidfilmet csinálta volna meg, ami a Sohasevolt Glóriában benne van, most itt, ezen a papíron csókolnám kezit, lábát. De az is jobb lett volna, ha az egyik kicsiből csinál nagyot. No, majd legközelebb. Gondolom, ilyen büdzsére minden hó elején futja.

Turcsányi Sándor

2000 február: Mozivilág online:

Hasfalmetszők

A mostanában újra éledezni kezdő kommersz magyar filmgyártásról valószínűleg mindenkinek a Koltai Róbert-féle vígjátékok jutnak eszébe. Ha azonban egy kicsit  nagyobb odafigyeléssel áttekintjük a '90-es évek filmtermését, nem hunyhatunk szemet az egyéb szórakozató műfajban tett kísérletezéseknek sem, még ha azok kudarccal is végződtek: volt itt gyerekrablós-thriller (Gyilkos kedv), vonatos-túszejtős-akció (Európa Expressz), de még remake (Hippolyt) is, de egy kicsit véresebb vizekre evezve jóval szűkösebbé válik a kínálat. Ha engem megkérdeztek volna, hogy hány magyar horrorfilmet tudok felsorolni, bizony azt hiszem, egy kezem meg tudtam volna számolni a műfaj hazai próbálkozásait, és nagy valószínűséggel azok is a Cruel World Team leleményes csapatának kezei közül kerültek volna ki.

Ezek a saját finanszírozásból és az esetleges anyagi megtérülés lehetőségét teljesen figyelmen kívül hagyó, pusztán lelkesedésből készített független filmek eddig valamilyen oknál fogva nem lettek túlzottan beharangozva, s a sajtó is inkább mint érdekesség, vagy "vidéki srácok hóbortja" állította be a több éve

működő csapatot. Pedig a dunaújvárosi alkotók szülővárosának mozijában több vetítést is megéltek, s néha mi pestiek is belekóstolgathattunk aktuális műveikbe a Toldi mozi jóvoltából, nem is beszélve a különböző filmfesztiválokról, szemlékről.

Legutóbbi munkájuk, a Hasfalmetszők is hosszú utat járt be, de végül révbe ért. A megszokott Toldi mozis és Off-fesztiválos vetítés után nem elég, hogy meginvitálták a munkát a 2000. évi Magyar Filmszemlére, de végre országos videó forgalmazásba kerülhet a Mirax jóvoltából.

A vulgáris nyelvezet mellett a rengeteg klisé felvonultatása is a humor forrásává válik a Hasfalmetszőkben, s az alkotók érettségét bizonyítja, hogy egy percig sem próbálják titkolni: a trash előtt róják le tiszteletüket, még ha azt vicces formában is teszik. Bizony korábbi munkáik legnagyobb hibája az volt, hogy túl komolyak próbáltak lenni, s nem látták be, hogy az adott költségvetéssel és technikával lehetetlen a film történetéhez a várt színvonalat nyújtani. Itt bizony erről szó sincs!

Felesleges lenne a történet leírásával sorokat elfoglalni, hiszen az a humor mellett mellékessé válik, és az is bocsánatos bűn, hogy eléggé Alkonyattól pirkadatig beütésű lett a dolog. A Cruel World Team filmje méltó éke lesz a videótékáknak, bizonyítékul a hazai "nagyoknak", hogy itthon nem csak az igénytelen, Koltai-féle pénz után koslató ripacskodásra van igény.

- SzB -

2001 július: Mozivadász.hu:

Dunaújváros árnyai, no meg két füstölgő puskacső

Két nap az élet: lepusztult vidéki lakótelepen felbukkan egy rejtélyes szépség, Glória, hogy elhozza a megváltást Tettó és Buju mindennapjaiba. Mozgalmas házibulin futnak össze, a lány másnap reggel velük ébred, hozzájuk csapódik. A fiúk nem sejtik célját, Glória azonban mindenről tud, előre látja az elkövetkező 48 óra fináléját, ahol majd teljesítenie kell küldetését.

 
Állami filmtervektől, kultúrális tárcákból tízmilliókat kolduló alkotóktól, megalázó belviszályoktól sújtott hazai filmszakmánkban egyedülálló vállalkozásnak számít a dunaújvárosi székhelyu Cruel World Team működése. A lassan hét esztendeje összeverődött kiskommandó egymás után forgatja nagyjátékfilmjeit igazi független lelkesedéssel, haveri kölcsönbol, a városi tévé eszköztárával, folyamatosan kísérletezve, előrelépve. Ez persze nem nagy kunszt, mondhatná bárki, ebben az országban akad még kispénzu műhely, rövidfilmstúdió, akik nem csupán ilyen-olyan állami pénzből lepik meg a közönséget munkáikkal. A dunaújvárosi halálbrigád azonban igazi kamikaze-szellemmel a zsánerfilmezésre áldozta életét, bevallott célja, hogy a százezer filmmuvész hazájában lesajnált alja-műfajokkal csempésszen színt a vérszegény kínálatba. Itt van mindjárt a horror. Vajon hányan tudják Budapesten, hogy a szépemlékű Defekt óta készült egészestés horrorfilm magyar színekben (méghozzá a gyönyörű zombi-alműfajból), mindjárt három is? Pedig a Transzplantációt és a Kárhozatot forgalmazták videón, utánuk lehet nézni félhomályos tékazugokban, a Hasfalmetszők pedig tavaly a Toldi mozi néhány előadásán tekintélyes számú érdeklődőt csábított a vetítőbe.

 
Az idei szemlén kifejezetten meleg fogadtatásban részesített negyedik opusz (megjegyzés: a fizető nézők előadásán láttam), amelynek készítői a Sohasevolt Glória címet adták, kilép a megszokott zsánerbol - a CWT a kedvelt latinok, Fulci, Argento helyett a trendi Tarantino, Guy Richie vénáit csapolja meg dunaúvárosi filmkoktéljához. A váltásért egyaránt okolható a horror mostoha helyzete Magyarországon, valamint az alkotói vérfrissítés, amely a forgatókönyvért felelős Kis-Szabó Márknak köszönhetően már az 1999-es Hasfalmetszők kísértetház-sztoriját is eleven, ponyvaregényes dialóg-gyöngyszemekkel dúsította fel. Kis-Szabó az új szkriptben szinte valamennyi szereplő szájába ad néhány életből lopott ízletes falatot: megtudhatjuk többek közt, miért nem javallott megenni a kifli csücskét (azzal vakarja a pék a hátát bazmeg), vagy hogyan szerezhetünk magunknak odaadó pingvin-szexrabszolgát az állatkertből (kavicsokkal, bazmeg). Hála a folyamatos dumaáradatnak, amely némi kivétellel meglepően természetesen cseng a teljesen amatőr szereplogárda előadásában, ez a film rádiójátékként is kiválóan működne - rossz nyelvek szerint még jobban is, de ok a szemlevetítések alatt többnyire a büfé táján seggekben tanyáztak.

 
Egy biztos: Bernáth Zsolt, 1973-as évjáratú autodidakta filmrendező bányászvárosi krimi-komédiája technikai szintjét tekintve nem igen sorolható többé-kevésbé jogosan sztárolt főiskolás kortársai, Hajdú Szabolcs (Macerás ügyek), Mundruczó Kornél (Nincsen nekem...) vagy Török Ferenc (Moszkva tér) alkotásai mellé. Miként látványt, trükk-kivitelezést tekintve a Hídemberből sem lehet magyar Patrióta, készüljön bár kétmilliárdból, tegyék bele a lelküket bármilyen tehetséges alkotók. Bernáthék számára a kamera birtoklása is ritka, csupán néhány óráig tartó égi kegy, forgatási engedélyek szempontjából már egy kis postahivatal is Párizsnak számít, daruzásról pedig csak akkor lehet szó, ha valamelyik helyi cimbora szívességbol elintéz egy létrás tűzoltóautót fél órácskára a nagyjelenet kedvéért. Ezzel a szemmel nézve nem nehéz megérteni, miért önti el katarzis-hullám az embert, amikor a naplementés víztoronyjelenetet nézi. A Sohasevolt Glória hamisítatlan gerilla-filmkészítés iszonyatosan kevés lóvéból, viszont temérdek hitbol és szeretetből: aki kíváncsi másfél óra tömény lelkesedésre, nézzen be a Hunniába, és film közben gondoljon arra, hogy feltehetőleg az év egyetlen olyan mozifilmjét látja, amely valóban neki készült, nem az alkotók nyilvános egojának, nem a filmpénzből élo hiénáknak, nem a szánalmas országimázsnak.

 
Korhatár: részlet a forgatókönyvbol: Jó a csaj, dugnám, mint a lopott biciklit. Ez alapján döntse el mindenki önállóan.

Varró Attila

2002 január: Népszabadság: Ide Amerikát (részlet)

A populáris filmmufajok fontos szerephez jutnak abban, hogy a rendező és potenciális közönsége előtt álomként lebegő Amerikát Magyarországra varázsolja. Dyga Zsombor Gyilkosok című feszes krimije csavaros történetszövésével és gyors vágásaival, Brad Pittre és Gwyneth Paltrow-ra emlékeztető színészeivel, valamint az Amerikai psychóból átemelt, élvezetből gyilkolászó yuppie szereplőivel az amerikai (rém)álmot váltotta valóra Pesten. A Gyilkosok rendezőjének személyes kézjegye (egyben a film nemzetisége) egyedül a két mellékszereplő infantilizmusában érhető tetten, ami a krimi műfajával szemben fenntartott distanciának tudható be. Dyga Zsombor esete nem egyedüli: a fiatal magyar rendezők/rendezőjelöltek kacérkodnak ugyan az akciófilm, a horror, a krimi, a sci-fi műfajával, de nem vállalják fel egyértelműen ihlető forrásaikat, hanem műfaji paródiákkal próbálják áthidalni a meghatározó filmélmények és a rendelkezésre álló eszközök közti szakadékot.

A fiatal film műfaji paneleknél is fontosabb hatáskeltő eszköze az idétlen viccelődés. A komikum legjelentősebb forrása – a Ponyvaregény mintáját követve – a kultuszfilmekre történő utalások mellett a bárgyú anekdotákkal teletűzdelt szövegelés. A cselekmény egész egyszerűen megáll, amíg a szereplők mellékesen elmondanak egy-két jó sztorit bankrablás előtt (Bernáth Zsolt: Sohasevolt Glória). A nagyközönség ebből a fajta dramaturgiából a Pizzásban kaphatott bőséges kóstolót, amelyben a szereplők már-már rímekben beszélnek, és a dialógusok csupa szellemesnek szánt riposztból állnak. Ezzel a humorral csak az a probléma, hogy rettentően kényszeredett. Mintha a fiatal filmesek viccelődéssel akarnák elrejteni rosszkedvüket, amit ebben a happy világban nem szokás kimutatni.

1999 december: Filmvilág: Open Film Fesztivál - Mélyebb értelem?

Csaknem kilencven alkotás az OFF-on: líra, paródia, irónia. Nyitottnak lenni a másikra – szép jelszó, ami ritkán valósul meg. Az idén szeptemberben harmadszor megrendezett budapesti Open Film Fesztivál során bámulatos módon százak néztek végig türelemmel másik százak minden hírverést nélkülöző alkotásait. Az OFF legnagyobb érdeme, hogy olyan baráti légkört sikerült megteremtenie, amely arra buzdítja az amatőröket és a független filmeseket, hogy bátran nevezzék be a fesztiválra műveiket. Nem számít, hogy még nem elég kiforrott a téma, hevenyészett a forgatókönyv, kezdetleges a technika, hiányzik a rutin, az a fő, hogy ezen a fórumon mindenki bemutathatja, mi foglalkoztatja a világban.
Az idei OFF egyik markáns vonulatát a líra adta. A mai, tévén és videón felnőtt fiatalok versek helyett vagy mellett filmekbe fogalmazzák kamaszkori fájdalmaikat, a felnőtté válás keserveit. Habár nincsenek meghatározó előképek, és mindenki maga találhatja ki a megfelelő filmes fogalmazásmódot, a megoldások szerfelett hasonlítanak egymásra. A történet a lírai hős hétköznapi cselekvéseire redukálódik. Egyszerű szituációk sorakoznak egymás után, amelyek mind a főszereplő magányát, félelmeit és egyre kilátástalanabbá váló helyzetét hivatottak nyomatékosan aláhúzni. Szerelmi csalódások, szakítások, családi konfliktusok, hűtlen barátok, ital, cigi, kábítószer kövezi ki a lírai én halálhoz, legtöbbször öngyilkossághoz vezető útját. A szereplők folyamatosan kerülik a nyílt ütközéseket, így nem csoda, ha utolsó pillanatban mégis visszariadnak az indokolatlan öngyilkosságtól. A halál képei ezért gyakran csak idézőjelben értendők, nem többek tenyérbe temetett fejű fantáziálásnál, bódulatban látott rémálomnál. A könnyen dekódolható képzelgéseken kívül a film felépítése, a képek és hangok teljes egyértelműséggel ábrázolják a művekbe foglalt érzelmeket és indulatokat, a filmek alkotóiból megmunkálatlanul zúdul a panaszkodás, aminek, valljuk be őszintén, nem sok köze van a művészethez. Pedig vannak lehetőségek a lírai, önvallomásos filmezésben, amint ezt Maráczy Manuéla és Csáki László munkája, a 6 nap is megmutatta. A kiinduló ötlet tökéletesen illeszkedik a lírai vonulat alaphelyzeteinek sorába: hat nap a dübörgő, füstös, zsúfolt város nélkül, egyedül egy lakás falai között. Az alkotópár azonban megmozgatja, fellazítja a szituáció egyértelműségét, játékosságot és némi szürrealitást visz a külvilágtól szorongó lélek nyomasztó magányába.

 
Maráczy és Csáki első hosszabb, közel egy órás művében a történetvezetés terén tulajdonképpen ugyanazt a technikát követi, mint amit korábbi rövidfilmjeiben, a Piknikben, a Két kirándulás, egy elvágyódásban a vágás során kidolgozott. A világos helyzeteket a vágás annyira összekuszálja, hogy nem a történetre, hanem a szituáció kibomlására figyelünk. A nagyobb egységek motivikus megelőlegezése, majd lassú egymásba folyatása jellemzi ezt a fajta építkezést. Az egyes blokkok hasonlóan „maszatoló”, körbe-körbe rajzoló technikával épülnek fel. A klasszikus vágási szabályokat magától értetődő természetességgel rúgják fel, hogy a képek gyors azonosításának követelményével a szokatlanságukból fakadó meglepetést állítsák szembe.

Míg a lírát művelő alkotók formailag szabadon fogalmazhatják meg érzelmeiket, addig a populáris kultúra filmtípusait utánzó, parodizáló függetlenek önként vállalják fel a forma „béklyóit”, hogy aztán annál kötetlenebbül játszhassanak el vele. Természetessé vált immár, hogy a moziban és tévében látott filmek ugyanolyan inspiráló erővel hatnak a fiatalokra, mint életük történései. A saját élményanyag ugyanakkor sokkal kevésbé képes történetté formálódni, inkább mindennapi helyzetek egymásutánjára esik szét. A műfaji filmek ellenben jobban beindítják a mesélő kedvet, az ismert sémák felhasználásával új, szórakoztató történetek sora készült.

Az OFF-ra benevezett műfaji filmek nagy része paródia volt, de akadt, aki komolyan gondolta a dolgot, és az alacsony költségvetéshez mérten próbált a szórakoztatóipar követelményeinek megfelelni. Bernáth Zsolt Hasfalmetszők című munkája a maga hetven percével figyelemre méltó lépés ebbe az irányba. A Ponyvaregényből előlépett két bérgyilkos kalandjai Nagyapó zombie-tanyává vált házában a sok vicces beszólással és a főszereplők élvezetes játékával igazi szórakozást nyújt. A horror nem csak paródia tárgya: a borzalmasnak szánt részek valóban borzalmasak, a suspense pedig, ha még kicsit döcögősen is, de már működik. A két főszereplőn kívül a többi színész az amatőrök mesterkéltségével mondja végig a számukra amúgy is kevésbé tréfásra sikeredett párbeszédeket, ami miatt a film sokat veszít – függetlenségéből is adódó – bájából.

A Fiatalok és érzelmesek elnevezésű csoport közönségdíjas alkotása, a Könnyűlányokkalkeménykedni remek ötlettel nem is filmes műfajt, hanem a bárgyú fordulatokkal és idióta szövegekkel teletűzdelt, fotókból álló képregényeket parodizálja. A kamasz fiúk és lányok szerelmi bonyodalmait állóképekbe merevedve adják elő a csoport tagjai. A kifacsart pózokban meg-megremegnek a szereplők, mintha hirtelen megelevenedne a mozdulatlanságba dermedt fotó. Egyszeriben az élet és a fényképes képregények mesterkéltsége között tátongó szakadékba tekinthetünk be, amit még jobban megvilágítanak a képregények elképesztően ostoba dialógusait szellemesen túlhajtó szövegek.
Megint másképp közelít a populáris filmtípusokhoz a Mucsy–Szincsok–Varga női filmkészítő trió, akik a kifejezetten macsó filmműfajoknak, mint amilyen az akciófilm, adják sajátos feminista átiratát. A Korrekt női vonal három gengszterlány lenyűgöző technikai felkészültséggel előadott rövid története. A napszemüvegekbe, szűk nadrágokba, testre feszülő ruhákba öltözött lányok tökéletes profizmussal és hidegvérrel rabolnak ki előbb egy üzletet, majd egy postát, miközben egyesével végeznek az őket körüludvarló, ujjuk köré csavart férfiakkal. Életre kelnek a divatfotók férfiasan keményre maszkírozott bombázói, és bosszút állnak az őket megálmodó hímeken. A rendőrség karikatúraszerűen ügyefogyottnak ábrázolt nyomozói természetesen semmiféle akadályt nem jelentenek számukra. Az autóstoposnak álcázott civilruhás rendőr golyóval a fejében végzi, és a nők autója végérvényesen az országút végtelenjébe vész.

Ha a jórészt fiatal alkotók a filmlírában saját életük élményanyagát, a szórakoztatóipari filmtípusokban és kifordításaikban a populáris kultúra által közvetített hatásokat dolgozzák fel, akkor különösen érdekes, hogy e két domináns ihletforrás mellett mi lesz még fontos az őket körülvevő világból, mi ragadja meg a figyelmüket annyira, hogy azt dokumentálni is szeretnék. Akadt pár filmlírához közel álló unalmas Budapest-etűd forgalmas pesti utcákról, kopott bérházakról. A klasszikus, tárgyilagos riportfilmeket az ELTE Fekete Doboz dokumentumfilmes iskolája képviselte egy-két igényes munkával: a Karácsony Erzsi egy Erdélyből áttelepült, az elszakadás dilemmájával birkózó asszony bensőséges portréja, az Úszóház a város szélén a Dunára épített házukban a szegénységgel küszködő, fiatal, többgyermekes családról készült életkép. Az OFF legsikeresebb dokumentumfilmjei azonban az ironikus, játékos hangvételű darabok voltak, amelyek nem vették halálosan komolyan tárgyukat, nem elemeztek, csak egyetlen vicces helyzetet vagy eseményt próbáltak szórakoztatóan bemutatni.
A legjobb dokumentumfilm díját elnyerő Szia nagyi, jól vagyunk tulajdonképpen talált film. Füredi Zoltánnak, a film rendezőjének egyszerűen csak össze kellett szerkesztenie azt a videólevelet, amit a Magyarországon élő mongol család küldött haza az otthon maradt nagymamának. A népes család tagjai odaállnak szépen egyesével a kamera elé, és felmondják az előre megírt üzenetet. „Szia nagyi, jól vagyok”, kezdi a soron következő a beszédét. Aztán van, aki itt be is fejezi, mint a legkisebb unoka, akinek már annyira nehezen megy a mongol nyelv, hogy ezt a pár szót is döcögve mondja ki. A magyar popszámot viszont, némi akcentussal ugyan, de folyamatosan énekli el, ráadásul közben „szabad stílusú” táncot lejt rá. Egy sor hasonlóan meghökkentő gesztus tarkítja a családtagok személyiségüknek megfelelő „leckefelmondását”. A Szia nagyinak sikerül hús-vér alakokon keresztül bemutatnia egy ismeretlen kultúrát, miközben mindenféle keresettség nélkül beszél az idegenben élés asszimiláló hatásairól.

A főiskolás Török Ferenc munkájának apropója az, hogy négy srác a Hajtás Pajtás nevű pesti futárszolgálattól kiutazik Washingtonba a biciklis futárok világversenyére, és ott pár napig együtt biciklizget és bulizgat a külföldi „szakmabeliekkel”. A Hajtás Pajtás menni Amerika az önmagában talán kevésbé izgalmas rendezvényről rendkívül szórakoztatóan tudósít azáltal, hogy nem pusztán megörökíti, hanem a magyar futárok hihetetlenül humoros pesti szlengben előadott élménybeszámolóival színesíti a képeket.

Az OFF-ra benevezett csaknem kilencven alkotás között igazán sokféle hang fordult elő: a magánytól szorongó panaszos líra, a populáris kultúra hülyeségein harsányan röhögő paródia, a környező világot némi distanciával figyelő irónia. Figyelemre méltó viszont, hogy a konfliktusok drámai kiélezése színvonalas módon egyáltalán nem fordult elő az OFF játékfilmjei között. A szórakozás megvolt erre az évre – a mélyebb értelem elmaradt.

Stőhr Lóránt

2001 június: Port.hu: Sohasevolt Glória - Ádám Zoltán kritikája

Glória nagyon furcsa lány. A két barát, Tettó és Buju egymástól függetlenül jut erre a következtetésre, amikor egy különösen zűrös éjszaka utáni napon eloször beszélgetnek el érdemben a hozzájuk került lánnyal. Aztán mindenhová magukkal viszik, megismertetik a város legnagyobb black-metál rajongójával, esznek pizzát, megnézik a helyi falfirkáló zsenit munka közben és ketten együtt félnek attól, hogy a lány, ahogy jött, elmegy.

Hevi nagy bajban van, még szerencse, hogy van egy olyan barátja, mint Muszped, aki most szabadult, pisztolya is van, meg minden. A balhéhoz azonban kell még valaki, be is szervezik Bambát, aki nagyon szúrja az állatkertet, különösen a pingvineket, és a Ruszkit, aki viszont határozottan kiakad mindentol, ami hasonlít egy nyúlra vagy egy lóra. Így négyen együtt lépnek ismét a bun útjára: tervezés, elokészületek, akció.

Ez a két történet fut párhuzamosan a vásznon, hogy a mai divat szerint készült gengszterfilmek stílusának megfeleloen a két szál végül egyetlen katartikus befejezésben fonódjék össze, egyenes vonalú egyenletes sebességgel a tragédia felé haladva, és teret nyitva az epilógusnak, ami elég szájbarágós ugyan, de kello feloldással szolgál megnyugtatásul.

Manapság Magyarországon nem nézhet az ember új hazai filmet anélkül, hogy az amúgy utálatos "ahhoz képest" szempontot figyelmen kívül hagyja. Kérem szépen, ez a film önmagában egy nézheto, néhol lassú, néhol pergo, néhol gyengébb, néhol erosebb film, az ember percekig halálra unja magát, aztán teljesen váratlanul megszakad a röhögéstol. Viszont ahhoz képest, hogy nevetséges aprópénzbol készült, hogy autodidakta haverok csinálták otthon, és foleg ahhoz képest, hogy milyen magyar filmeket láthattunk mostanában, ez a film az évtized (vagyis az elmúlt másfél év) egyik legjobb filmje, és ezekbol is mondjuk a legjobb háromban benne van.

Először is azért, mert az ilyen mértékben vicces párbeszédek, történetek, "dumák" már nagyon régen hiányoznak a filmekbol. Szomjas György erosebb munkái és a legendás Mamiblú óta nem voltak ekkora viccek, nem ültek így a poénok, mint itt. A fanyar, gyomorbajos pesti humorba belesavanyodott nézo egy szempillantás alatt meggyógyul az egészséges vidéki blodli jótékony hatására. Bárki nyugodtan fogyaszthatja, se kockázat, se mellékhatás.

Másodszor azért jó, mert készítői remekül bánnak a kamerával. A párbeszédek képi tálalása hagy némi kívánnivalót maga után, de ez tanulható. Az akciójelenetek azonban olyan mélységű tehetségről és érzékenységről tanúskodnak, ami akciós-krimis vonalon eddig nem volt jellemző senkire kis hazánkban. A rablási jelenet pergő képsorai, gyors montázsa, pontos képkivágásai erosen sejtetik ezt.

Harmadszor azért eros ez a film, mert igen jók a színészek. Akik persze nem színészek, és gondolom, többé-kevésbé magukat adják a vásznon. Hihetoek, viccesek, idétlenek, vannak is, meg nem is, igaziak is, meg nem is. Pont annyira, hogy a nézo érezze, tudja, most moziban ül és egy igazi filmet néz, de azért ez mégsem olyan biztos, lehet, hogy csak játék az egész.

Ádám Zoltán

2001 február 9.: Relax online magazin: Sohasevolt Glória

1994-ben, dunaújvárosi filmrajongók kis csapatából verbuválódott össze a Cruel World Team. A Bernáth Zsolt rendező vezette független filmtársulat alacsony költségvetésű, amatőr kommerszfilmjeikkel (hazánkban egyedülálló módon thrillerekkel és horrorokkal), nagy nehézségek árán fogadtatta el magát a szakmában. Az Open Filmfesztivál után felküzdötték magukat odáig, hogy a Magyar Filmszemlén is bemutatássák legfrissebb munkáikat. Időközben csatlakozott a csapathoz a HBO forgatókönyvíró pályázatán díjat nyert Kis-Szabó Márk, akinek ötletes írásai és az időközben sokat fejlődött technikai háttér jelentősen növelte a produkcióik színvonalát

Legújabb munkájuk, a Sohasevolt Glória a Hasfalmetszők által kitaposott ösvényt követi. A poénhegyekkel teletömött forgatókönyv tisztelgés az amerikai szemétfilmgyártás (trash vagy B-film - ahogy tetszik) előtt. A műfaj közhelyeivel teletömött sztori két szálon fut: az egyikben megismerkedhetünk a két léhűtővel, Bujuval (Kis-Szabó Dániel) és Tettóval (Nagy Gábor), akik különféle illegálisan beszerzett áruk adásvételével foglalkoznak - hogy aztán a "kemény munkával" megszerzett napi betevőt sörre vagy anyagra költsék. Egy házibulin összeakadnak Glóriával (Szaksz Gabriella), aki "tisztaságával" és a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolgai iránti érdeklődésével észrevehetően kirí a társaságból. Eközben a város egy másik pontján az idegbeteg, már külsőre is elrettentő Muszped (Csanálosi Gábor) és idiótákból álló csapata bankrablást szervez. A gátlástalan, fegyverrel felvértezett négyes a lövöldözéstől sem riad vissza, ha úgy hozza a szükség...

A Sohasevolt Glória igazi báját a Tarantinón felnőtt generáció értékelheti leginkább. A fent említett ötletes forgatókönyv szerencsére nem merült ki a rendkívül vicces dialógusok kidolgozásában, ugyanis a történet fordulatokban sem szenved hiányt, valamint a végére is marad slusszpoén - nem is beszélve az amerikai filmekből kimaradhatatlan ál-bölcsességekkel és a kötelező mondanivalóval. Érdemes még megemlíteni az ügyes kameramozgásokat, mely a CWT egyik ős-tagjának, Szentkúti Tamásnak a munkáját dicséri, valamint a tehetséges amatőr színészeket, különös tekintettel a Muszpedet alakító Csanálosi Gáborra.

 
Meglehet, a kényes, és sznobokkal felvértezett szakma fanyalog egy ilyen produkció láttán, pedig igenis jólesik tudni, hogy a magyar kommerszfilmgyártás manapság nem kizárólag klasszikusok agyatlan újrafeldolgozásából áll.

Szalóky Bálint

2000 május: Sokk online magazin: Egy kis hazai - Cruel World Team

Ha emlékezetem nem csal, valamikor a kilencvenes évek közepén találkoztam először Bernáth Zsolttal és Juhász Palival, a Cruel World Team (az egyszerűség kedvéért mostantól CWT) két vezetőjével. Már akkor tele voltak ötletekkel, lelkesedéssel és tenniakarással - olyan fehér izzás tüzelte őket tehát, ami általában hiányzik a magyar filmesek lelkivilágából.

Ahogy az sokszor előfordult már, a kreativitás ama bizonyos zabszemét több módon is megpróbálták kipréselni: a forgatókönyvek mellett egy kötetre való horrornovellát is összehoztak - ezek a mai napig nem találtak kiadóra.

Mikor a frusztráció már a fejük belsejének tetejét verdeste, akcióba léptek: összeröffentették a haverokat, ismerősöket, ami kevés dugipénzük volt, betárazták, és egy szimpla VHS kamerával belefogtak első, eposzi hosszúságú (negyed óra, saccra) filmjük, a FENYŐ NORMANDIÁBÓL forgatásába.

A film komoly, szociológiailag érzékeny témát feszeget: karácsony közeledtével milyen fenyőfát vágjon ki-haza - a forgatás időpontja miatt egyébként üdén zöldellő erdőben - a fater (Miokovics Csaba, a CWT későbbi filmjeiben effekt-guru) és a Sing-Singből frissen szabadult, drabális sógora (Ivsits Tibor). Kettejük egymás iránt érzett ellenszenve klasszikus "Családi Kör"-féle fináléban csúcsosodik ki: a rokon, díszek helyett, apucit lógatja fel...

A FENYŐ... viszonylag kis körben, a korábban már emlegetett ismerősök között került csak bemutatásra, de ott egyértelmű rokonszenvre talált. Jó, hát nem volt egy Aranypolgár, de mint első próbálkozás, határozottan kellemesre sikeredett. A sok pozitív visszajelzés megnövelte annyira a CWT (pontosabban annak "lelke", a Bernáth-Juhász duó) önbizalmát, hogy elég legyen az új melóra, amelynek a BETÖRÉS címet adták.

Bűnözőkém (Túri László) rossz érzékkel választja ki aktuális éjszakai portyájának célpontját: miután végigbukdácsol vagy féltucat sötét szobán, az idegen lakás mosókonyhájában egy oszladófélben lévő öregasszonyt talál, aki halottaiból visszatérve friss húsra éhes...

A BETÖRÉS minden tekintetben jobb film, mint a FENYŐ...: Túri Laci hitelesen alakítja a pánikroham szélén egyensúlyozó betörőt, Bernáth Zsolt pedig, aki ezúttal rendező és operatőr egyben, biztos kézzel viszi a sztorit, egészen a cinikus végkifejletig.

Ambíció-ó-ó: ezúttal CWT-ék nem elégedtek meg a haveri körrel, és több helyre is küldtek kópiákat a filmből. A BETÖRÉSt bemutatták a 28. Magyar Független Film és Video Szemlén, és a 97-es Open Filmfesztiválon. Díjat nem nyert sehol, visszhangot, negatívat, konzervatívék körében, viszont keltett.

A CWT ezidőtájt begorombult: vége a szarakodásnak! Jöjjön a NAGYFILM, most vagy soha! Bernáth & Juhász megírta a forgatókönyvet - Pali TRANSZPLANTÁCIÓ c. novellájából -, összenyammogtak 50 rongyot, és nekilendültek.

Tim Soldier (ismét Túri Laci alakítja a - meglehetősen szerencsétlenül elkeresztelt - főszerepet) egy katonai kutatólaborban dolgozik (erről csak párbeszédekből értesülünk, látni nem látjuk), ahol egy baleset (ki)folyományaként megsérül a szeme világa. Végső elkeseredésében a titokzatos Dr. Coolhoz (Makovics Csaba)  fordul, aki hírhedten kockázatos műtéteket végez, híresen szívesen. Természetesen (hiszen há' horrorfilmről van szó !) a dolog félresikerül: Tim döbbenten fedezi fel, hogy új szemével átlát egy másik, ijesztő dimenzióba...

Dunaújvárosi mozipremier, 29. Magyar Független Film és Videoszemle, Dunaújvárosi TV, Open Filmfesztivál, Országos Független Film és Videoszemle: még felsorolni is nehéz, hol mindenhol mutatták be a LEGYEN VILÁGOSSÁGot - mert a kész filmet így nevezték el; az Open Filmfesztiválon még a zsűri különdíját is elnyerte. Sőt, akkoriban a nemzetközi helyzet határozottan fokozódni látszott: több külföldi forgalmazó érdeklődött a film iránt; hogy végül miért nem lett a nyugati nyomulásból semmi, azt csak a Jóisten meg a CWT tudja megmondani. A maximum, amit a külföldi tapogatózással elértek, egy határozottan pozitív felhangú kritika volt a híres-hírhedt német Splatting Image magazinban. Az itthoni szitu annyiban volt rózsásabb, hogy a rosszemlékű Vertex Video beleegyezett a film hazai forgalmazásába - az eladott kazetták után járó pénzből a CWT a mai napig nem látott egy fillért sem...

Hullámvölgy Ahoj !: kreatív viták és egyet nem értés bomlasztotta ekkor a csapatot. Néhány helyi zenekar számára forgatott videoklippnek, egy (nagyon)rövidfilmnek (ZOMBIE TERROR), valamint hosszú hónapoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy a CWT tagjai ismét úgy érezzék: a magyar film, mint olyan, megszűnik nélkülük (viccen kívül: talán olyan NAGGGGGGYON messze nem is jártak az igazságtól...)

A KÁRHOZAT, Bernáth Zsolt szóló rendezése - eddig, a BETÖRÉS kivételével, mindíg Juhásszal közösen instruálták a filmeket, a CWT alkotásai közül a legjobb. Személyes, felkavaróan intim mozi; sötét és (főleg formailag) nagyon eredeti. Egy magyar film, amelyet érdemes megnézni !!!

A Sikertelen Író (megint Túri Laci !) - tessék figyelni a való élettel kapcsolatos párhuzamokra ! - végső elkeseredésében hirdetést ad fel: szivesen megírja bárkinek az életrajzát, szabott ár ellenében. Nem mondhatni, hogy tódulnának a jelentkezők: az egyetlen ügyfél egy  titokzatos, az arcát állandóan homályban tartó fazon, aki végzetes hatást  gyakorol szerencsétlen protagonistánkra: Írókám, alá LEGYEN VILÁGOSSÁG, rettenetes víziók martaléka lesz.

Ennél a filmnél Bernáthnak sikerül olyan sötét, már-már beteges atmoszférát teremtenie, amely szó szerint magába szippantja a nézőt. A narratív szál, csakúgy mint a VILÁGOSSÁG-nál, félúton elvész: ami marad, az depresszív hallucinációk és erőszakos jelenetek egymásutánisága. Finoooooom...

A KÁRHOZAT utóélete sem elhanyagolható; azután, hogy némi segítséggel bekerült az 1999-es Magyar Filmszemle programjába - természetesen egy szaklap sem tett említést róla -, Tarr Béla "elismert  rendező" kivágta a hisztit: mivel évekkel ezelőtt ő is készített egy hasonló című filmet (emlékszik még valaki ?), követelte a CWT-féle KÁRHOZAT műsorról való levételét. Türelmes lelkek szépen lassan elmagyarázták neki, hogy azért maga a szó még nem az ő tulajdona - Tarr úr pedig, nagy nehezen, elállt e - valljuk meg - kissé önző kívánságától.

Újabb négy videoklippnek kellett eltelnie ahhoz, hogy CWTék kamerát ragadjanak, és elkészítsék (ezidáig utolsó) filmjüket. A HASFALMETSZŐK, ki kell mondjam, híján van minden létező eredetiségnek; az összes olyan fűszer hiányzik belőle, amelyek a KÁRHOZAT ízeit adták. Csakhogy ez nem a már megszokott csapat hibája: utolsó nagyfilmük elkészülte óta csatlakozott hozzájuk Kis-Szabó Márk író(gató) - többek között egy HBO forgatókönyvpályázat nyertese - és a fickó munkásságának negatív hatása sajnos egyértelmű: a HASFALMETSZŐK kizárólag magyarított Kevin Smith, Tarantino, Rodriguez és NBK-s Oliver Stone jelenetek másolata, valami oly gyengén megírva, hogy az embernek még a röhögéstől is elmegy a kedve. Bernáth és Juhász próbálja menteni a menthetőt, a rendezés és az operatőri munka (újra Szentkúti Tamás) szokásosan baró, de ilyen alapanyaggal még egy Orson Welles sem tudna mit kezdeni. Ja, és hogy miről szól a film? Adva van két nagy dumás bérgyilkos (ismerős?), akik elcseszik újonnan kapott feladatukat, és egy zombik ostromolta hétvégi házban kell kibekkelniük az éjszakát, gyilkolva-mészárolva.

A filmet bemutatták ugyan a 2000-es Magyar Filmszemlén, de, szinte már csak szokásból is, a "jóindulatú" szervezők ezúttal is gondoskodtak némi meglepetésről: a vetítés párhuzamosan történt az új Jancsó-filmmel, ráadásul a HASFALMETSZŐK a Szemlétől semmiféle reklámot nem kapott. Kiváncsi vagyok, kitalálja-e valaki közületek, hány nézője volt ott és akkor a filmnek?

Ahogy mondani szokták, elérkeztünk a mához. A CWT, némi belső bomlasztás hatására, végleg felbomlani látszik; Bernáth és Kis-Szabó Márk külön utakon, utóbbi friss forgatókönyvével házalnak. Vajon lesz-e belőle valami?

Kiplinggel: "az már egy másik történet...".

(Wostry Ferenc)

2001 február: Sokk Online magazin: Sohasevolt Glória

Dunaújváros felett az ég

Mammut bevásárlóközpont. Van-e méltatlanabb hely egy millenniumi filmszemle számára, mint Budapest egyik legkisebb, legrosszabbul megtervezett bevásárlóközpontja? A kérdés nem költői: mire átküzdöttem magam három emeleten, az utamba akadó traktortalpú plázacicákon és zselétől csöpögő fiúikon, kétségbeesett nosztalgiával gondoltam a régi, ötvenszékes Éva mozira, ahol ugyan nem jártam bokáig a pattogatott kukoricában, és a cipőtalpam sem ragadt a kiömlött üdítőtől, mégis megvolt a mozizásnak az az élménye, amitől mostanában emberfeletti igyekezettel próbálnak megfosztani a mindenféle multiplexek kiagyalói. Ezúton gratulálok a filmszemle szervezőinek, akikben a Mozi iránti tisztelet szikrája sem volt meg - a helyszínválasztás legalábbis ezt igazolja.  De. 2001. február 3., este 6 óra. A premier, amit azóta vártam, hogy két éve kissé csalódottan álltam fel a HASFALMETSZŐK stáblistája után. Annak ellenére, hogy az interneten keringő pletykákból és Bernáth Zsolt rendező folytatásos forgatási naplójából elég sok információ szivárgott ki a SOHASEVOLT GLÓRIÁról, nem igazán tudtam, milyen filmre számítsak. Hasonlóan vegyes érzésekkel helyezkedtek el székeikben a premier díszvendégei: a stábtagok (köztük maga a rendező), a barátok, a teljes Sokk-szerkesztőség és a magyar kultfilmes szcéna kenhető krémje. Egyszercsak kihunytak a fények, a hatalmas fehér vásznon pedig feltűnt a már jól ismert Cruel World Team logo.

Kezdésnek máris parázs jeleneteknek lehetünk szemtanúi egy lepattant panellakásban: Hevi (Németh László) potom egy millával tartozik egy Psycho - nomen est omen - nevű alaknak, amit Állat (Haraszti Lajos) és Bébi (Benke Zsolt) rosszarcok próbálnak behajtani. Miután meghallgattuk Állat szédült környezetvédő vakerját, megjelenik a film egyik legszimpatikusabb figurája, Muszped (Csanálosi Gábor, a HASFALMETSZŐK Mosztája - szerepe szerint épp most szabadult a sittről, és a GLÓRIÁban domborított külalakjával tényleg komoly tiszteletre tehetne szert a Markó utcában), elzavarja a behajtókat, jókora sallerral adva nyomatékot szavainak. Ilyen erőteljes felütés, és a Cruel World Team-től megszokott igényes főcím után mi mást kaphatnánk, mint egy remekbeszabott, ámde meghatározhatatlan műfajú filmet? Barátság, szerelem, gengszterizmus, zátonyra futott életek - van itt minden, amit a 21. század eleji Magyarországról meg akartál tudni, de az Országimázs Központ elhallgatta előled. A Sohasevolt Glória két szálon fut. Tettó (Nagy Gábor - a film legjobb alakítása az övé) és Buju (Kis-Szabó Dániel) kispályás szélhámosok, dílerkedésből és orgazdaságból tartják fenn magukat. Körülöttük hasonlóan elcsúszott arcok: Mísa és Doki, a két metálőrült, a szkinhed Kájzer, valamint egy falkára való graffitis. Tettóék egy teljesen elszállt buliban (ahol a vendégek csak azért nem bungee-jumpingolnak, mert túl alacsony a galéria) találkoznak a titokzatos Glóriával (Szaksz Gabi - ha a legszebb női mosolyt Oscarral jutalmaznák, ő lenne az egyetlen esélyes). Plátói szerelem első látásra: az elkövetkező két napban a lány maradandó nyomot hagy Dunaújváros e két lakójának szívében.

A másik oldalon egy csapat neveletlen gengszter: vezérük, a már emlegetett Muszped postarablást szervez, és közben folyamatosan csúnyábbnál csúnyább pillantásokkal méregeti társait. A balhéba beszervezte a teljesen loser Hevit is, akinek az akció előtt legfőbb gondja a hugyozás, és nem átallja megenni a kifli végét (hogy ez miért hiba, megtudjuk a filmből). A sofőr, Ruszki (Budai Gábor, szintén a HASFALMETSZŐKből) sem megy balfaszságért a szomszédba: tűzpiros hawaii ingben megy postát rabolni, közben meg átesik a saját lábán. A kedvencem azonban a csapat negyedik tagja: Bamba (Hirth Gábor - ő Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró első amatőrfilmjében debütált). Mintha Bruce Willist keresztezték volna Gombóc Artúrral, Beavis és Butt-Head szellemi színvonalával nyakonöntve: dől belőle a hülyeség, kétpofára zabálja a babfőzeléket, közben pornófilmet néz, az utcán minden járókelő fenekét megbámulja, és olyan suspense-zel ajándékoz meg minket, amit Hitchcock is megirigyelne. Noha Zsolt előrebocsátotta, hogy elege van cenzúrából, előítéletből, barátságosabb filmet fog készíteni, mint a HASFALMETSZŐK és elődei, azért a SOHASEVOLT GLÓRIA sem kiskölykök mozija: többet káromkodnak benne, mint a Ganxtsa Zolee életműben összesen, és az erőszak is erőteljes. A szereplők közben folyamatosan sztoriznak: szó esik nagyfarkú, ámokfutó öregurakról, laktózérzékeny gyerekekről, megtudhatjuk, hogy a pingvinek közt is vannak kurvák, és Buju azt is elmeséli, hogy mit csinál Hitler a túlvilágon. Az egy képkockára jutó kultgyanús figurák száma sem kevés: itt van mindjárt a Ludditák nevű rapbanda vendégszereplése (Fiáth Marianna és Fiáth Titanilla alakításának a Nagy Valdo Pepper (az emlegetett buli házigazdája) bogárgyűjteménye látja kárát). A Ludditákat egyébként a tavalyi Pepsi Szigeten láttam először fellépni - mit mondjak, annyi energia sugárzott belőlük, hogy a Tilos sátor közönségének majd’ kiesett a szeme. A zenéjük sem semmi, akinek füle van, hallgassa a film megfelelő részén (izgatottan várjuk a Soundtracket!). Túri Lászlót, a Cruel World Team favoritját is viszontlátjuk egy cameo erejéig.

A vetítés után Zsoltot az egyik legrettegettebb magyarországi kritikus, Bakáts Tibor Settenkedő vette tűz alá - a védelmére Varró Attila kelt. Bakáts nem kerülgette a kényes kérdéseket: emlegetett - jogosan - tücsköt-bogarat, Tarantinót, Danny Boyle-t, Dobermannt, Jarmuscht. Itt azonban többről van szó... Már a bevezetőben említettem, fenntartásaim vannak a HASFALMETSZŐKkel kapcsolatban, mert a csapattól szokatlanul nem törekedett eredetiségre - szemérmetlen módon vette át az éppen aktuális amerikai filmek fordulatait („a magyar Alkonyattól pirkadatig”). A Cruel World Team óriásit fejlődött azóta. Kis-Szabó Márk párbeszédei sokat finomodtak, eredetibbek, lazábbak, a néha tényleg zavaró tarantinós fordulatok ellenére is. És itt nem a zseniális Kutyaszorítóban-paródiára gondolok (a négy wannabe-gengszter hihetetlenül cool módon próbál végigmenni az utcán, de szinte csak a seggük nem lóg ki a gatyából), hanem például a rablási jelenet dramaturgiai megoldásán. Jobban lehetett volna vigyázni a szereplők pszichológiájára is: arra, hogy miként viselkedik egy pánikba esett túsz, vagy az a srác, akire pár másodperce lőttek rá. Ezek a kis hibák azonban nem nyomják rá a filmre bélyegüket: alapvetően nagyon kellemes, vicces, pörgős mozival ajándékozott meg minket Zsolti és stábja. A csúcspont, Tettó és Glória beszélgetése a víztorony tetején, egyenesen zseniális: hat perc vizuális orgazmus (Szentkúti Tamás az operatőr) és érzelmi hullámvasút (Végh Zoltán szívbemarkoló zenéjére). Így még soha nem ábrázoltak naplementét filmen. A kamerafahrt a torony tetejéről, a légi felvételek mind Bernáth Zsolt megkapó tisztelgései szülővárosa előtt - őszintén, meghatóan mutatja meg, milyen is Dunaújváros felett az ég. 

Apropó, Dunaújváros - a másik probléma. Már Vágvölgyi B. András is emlegette egy, a Cruel World Teamről szóló cikkében. Felmerül a kérdés: Eötvös Csöpi és Linda hazájában mennyire ciki a colour locale-t beleszőni a filmbe? Válaszom: semennyire. A Sohasevolt Glória legjobb jelenetei a Duna-parton, a víztoronyban és a Grundon játszódnak. Az embert teljesen magával ragadja az egykori Sztálinváros lepattant, de ugyanakkor méltóságteljes hangulata, és még többet szeretne belőle látni. A létező szocializmus utópiái (Ózd, Dunaújváros és társaik) a maguk nevében annyira különlegesek, hogy egész filmeket érdemelnek. Leninvárosból már Tiszaújváros lett, és a helyiek azon vannak, hogy a hely szoci-feelingjét az utolsó tégláig kiirtsák. Ez dicséretes cselekedet, de a gyerekeinknek és azoknak, akik nem látták ezeket a helyeket, meg kell örökíteni a sajátos hangulatot.

 Zsolt azt nyilatkozta, egyelőre - a fiókban heverő forgatókönyvek türelmetlen sürgetése ellenére - nem terveznek új filmet: fontosabb, magánéleti problémák várnak megoldásra. Pedig a Cruel World Team jövője tisztább, mint az elmúlt években bármikor. A Sohasevolt Glóriával világszínvonalú low budget-filmet raktak le az asztalra. Méltán lehetnek rá büszkék. És mi is: van egy filmkészítő csapat Magyarországon, amely személyes konfliktusokon és pénzhiányon felülemelkedve jó mozikat csinál. Bernáth Zsolt, a filmszakma állítólagos ászaitól eltérően, nem panaszkodik egész oldalas interjúkban, hogy milyen szar a hazai filmesek helyzete, és nem áll be abba a versenybe, hogy melyik rendező tud hangosabban, provokatívabban beszólni a kormánynak, szánalmas politikai demonstrációvá fokozva le a filmszemlét. A Cruel World Team még tudja, hogy egy filmes dolga csupán annyi, hogy jó filmeket készítsen, a rendelkezésére álló lehetőségeket kihasználva.  A SOHASEVOLT GLÓRIÁt meglepő módon semmilyen díjjal nem jutalmazta a Szemle zsürije: Enyedi Ildikó elnöknő gondolom nem értékeli az olyan filmeket, amelyekben nincsenek hányatott sorsú bányászfiúk vagy dögunalmas párizsi hotelszobák. De ahol egy olyan fércmű díjat kaphatott, mint Incze Ágnes dilettánsan elkészített, hazug életfilozófiával és szájbarágós ál-mondanivalóval ellátott I LOVE BUDAPESTje, onnan ne is várjunk értékelhető szakmai elismerést. A közönség szerette a filmet, mert jó. És a közönségnek ezúttal nagyon igaza volt. Kell ennél több?

Lehota Árpád

2001 május 21.: Sziget.hu: Sohasevolt Glória kritika

Átvágott torkok, kibelezett holttestek és rejtélyes szemműtét. A dunaújvárosi Cruel World Team eddigi munkássága bizony semmiképp sem a viktoriánus dajkameséken nevelkedett széplelkeknek való. Csak a Hunnia moziban.

Az egykori Sztálinváros legfobb kulturális exportcikkének számító független filmkészítő csapat még 1995-ben alakult. Az alapítás óta eltelt hat szűk esztendo bő termése három kis- és négy játékfilm, a budapesti Független Film és Videoszemlén elnyert két díj és a harmadik Open Film Fesztivál vérdíja. Bár a Magyarországon mindenható Filmszemle kitüntetése egyelőre még hiányzik a vitrinbol, Bernáth Zsolt rendezo és csapata már komoly nemzetközi elismeréseket is a háta mögött tudhat. A szigorúságáról híres Splatting Image címu német filmes szaklap például 70 százalékosra értékelte a Hasfalmetszők címu dolgozatukat.

Mindezt annak ellenére érték el, hogy támogatóik között akkor még nem szerepelt sem a Kulturális-, sem a Vidékfejlesztési Minisztérium, sot más szervezet sem, csak a puszta önerőre támaszkodó akarat. Bár a VHS technikát a kicsit élvezhetobb BETÁ-ra cserélték, és egy betétdal erejéig még President Ganxsta Zolee is beszállt, sokáig úgy tűnt, hogy a magyar Alkonyattól pirkadatignak is titulált Hasfalmetszők után nem lesz folytatás. Végül többhónapos huzavona után állam-bácsi megkönyörült rajtuk és elegendő pénzt folyósított, hogy ha amatőr szereplőkkel is, de elkészülhessen a 32-ik magyar filmszemle egyik legjobb darabja, a negyedik CWT játékfilm, a Sohasevolt Glória című gengszter-vígjáték. Döglégy ugyan most nem ért rá, de bőven kárpótol a Csótányok és a Ludditák nevu zenekar, sot még Charlie is tiszteletét teszi egy jelenés erejéig. A helyszín természetesen a kőkemény Dunaújváros. Az indítás nem okoz meglepetést, Hevit (Németh László) megfenyegeti a helyi alvilág, hogy fizesse vissza millás tartozását, különben baj lesz. A pénzt behajtó Állat (Haraszti Lajos) fenyegetoen ráncolja a szemöldökét és nagyon csúnyán beszél, ahogy azt ilyenkor illik.

Kell a pénz, ezért aztán Hevi barátja, Muszped (Csanálosi Gábor a Hasfalmetszőkből) sebtiben postarablást szervez. Mivel egyedül nem megy, a buliba beveszik a zöldfülű Ruszkit és a szexmániás, sóletzabáló Bambát is.

Eközben Buju (Kis-Szabó Dániel) és Tettó (Nagy Gábor), a két kispályás díler egy titokzatos lánynak, Glóriának (Szaksz Gabriella) Dunaújváros nevezetességeit mutatja be. A grund és a Duna-part roppant hangulatos, a víztorony tetejéről csodálatos a naplemente és olyan éttermük van, ahol nem csak a nyál fut össze, hanem a történet két szála is

- alias -

Online, Offline cikkek (2)