Bernáth Zsolt:

EINSTEIN MEGA SHOTGUN - FORGATÁSI NAPLÓ

1. rész: Vissza a gyökerekhez

2000-ben indult a történet. A "Hasfalmetszők"-et már bemutattuk, a "Sohasevolt Glória" forgatókönyve már kész volt, ám semmi esély nem látszott a megvalósításra. Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró ekkor Malajziában dolgozott, e-maileztünk, és egyszer csak megkértem, hogy írjon egy megaolcsó forgatókönyvet. Meglehetősen lekorlátoztam a lehetőségeit, miszerint a fő helyszín egy családi ház legyen, a szereplők száma ne haladja meg az ötöt, ne robbanjon helikopter, és a többi... Márk viszonylag hamar összedobta a könyvet, és hamarosan egy maláj gyártmányú kék írófüzet érkezett címemre kéziratként. Begépeltem a művet, úgy tűnt, hogy tényleg meg lehet csinálni viszonylag olcsón és hamar, és a sztori is tetszett, annak ellenére, hogy más volt, mint Márk korábbi sztorizós, laza dumákkal telezsúfolt könyvei.

A tartalom röviden: Két főhős. Einstein, az intellektüel „nagyokos”, tejfölösszájú srác, kinek semmi gyakorlati érzéke nincs az élethez és Shotgun, a gátlástalan, közönséges, trágár, érzéketlen, és gyakorlatias bűnöző. Ő karolja fel Einsteint, és „terepre viszi”, pontosabban bevonja egy betörésbe. Mindezek előtt még mindketten kitöltenek egy lottószelvényt, bízva szerencséjükben. A betörés azonban rosszul sül el. Az üresnek hitt házban, a nagyszobában ugyanis ott heverészik a tulajdonos Barbie nevű leánya és két narkós fiatal: Hippi és Blues. A két betörő rutinosan túszul ejti a három beszívott tinédzsert, ám egy óvatlan pillanatban az egyik hippi telefonál, és hamarosan televíziós riporterek hada özönlik a helyszínre közvetíteni a túszdrámát. Einsteinék tanácstalanok. Az estét váratlan esemény dobja fel: lottósorsolás a televízióban. Az eredmény: az Einstein által behúzott öt szám a nyertes, a nyeremény: egymilliárd-háromszázhatvanhétmillió-négyszázötvenhat forint. Ámde a nyereményt másnap délig át kell venniük...

Kicsit körbejártam a stábot, hogy ki mit szól a filmtervhez, különösebb sikert nem aratott az ötlet, és a tervezett költségvetés is hamar elérte az egymillió forintot, merthogy senki nem akart gázsi nélkül dolgozni. Befutott pár önkéntes reklámszervező, akik esküdtek, hogy előteremtik a szükséges összeget, aztán eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Az alapvető előkészületek megtörténtek ugyan, a forgatókönyv sokszorosítva és kijegyzetelve lett, ám mikor a "Sohasevolt Glória" hirtelen nyert az MMA pályázatán, az egész köteg papír és a projekt is villámgyorsan eltűnt egy doboz mélyén. Úgy tűnt soha nem fog feltámadni, a "Glória" után nem tartottam érdemesnek, hogy egy kevésbé látványos, kevésbé monumentálisabb filmet csináljak. Sokáig tartotta magát ez az álláspont, úgy éreztem, hogy nagyon meg kell gondolnunk, mivel rukkolunk elő legközelebb.

Így 2001 nyarán ismét e-mail Márknak (ezúttal Németországba), hogy új könyv kéne, jobb, mint a "Glória", merthogy újfent pályáznánk. Márk rövidesen szállította "Amíg Gucci alszik" c. történetét, amely egyfajta összefoglalása volt eddigi munkásságának. A könyv tartalmazta mindazt, ami pozitív, és kiemelendő volt írásaiban, kiküszöbölte a közönség és szakma által leginkább megjelölt negatívumokat, amik még bennragadtak a "Glóriában", és sikerült egy olyan barátságos, humoros sztorit összehoznia, amire azt mondtam: Ez az! Ezzel a filmmel érdemes lezárni ezen fiatalos, gengszteres, mondhatjuk "Tarantinós" filmek vonalát, amelyek szélesebb közönség előtt is ismerté tették csapatunkat. Lelkesen fogtam bele a pályázat megírásába, decemberben beadtuk, és 2002 januárra eredményt vártunk. A döntés késett, az Alapítvány kevés pénzt kapott, így megvárták a tavaszi választásokat abban a reményben, hogy a remélhetőleg új kormány több pénzt folyósít. Így is történt, ámde mi ezúttal egy fillért sem kaptunk. Július volt már, és erősen úgy tűnt, hogy 2003-ban sem mutatunk be új filmet, ami már egy elég nagy szünet lenne a csapat részéről, ha figyelembe vesszük a korábbi hagyományokat.

Ekkor kotortam elő az "Einstein" forgatókönyvét. A dolgok változtak. Szentkúti Tomi operatőr közölte, hogy szívesen jön, merthogy filmezni szeretne, és augusztus 20-ig rá is ér, addig nincs munkája. Végh Zoli zeneszerző szintén ezen az állásponton volt. Miokovics Matyi sajnálkozott, merthogy pesti munkái lekötötték, egy-két nap részvételt tudott csak beígérni, és tanácsolta: ezúttal szánjam másnak a kellékes szerepét. Így ezt a feladatot Szabó Ricsi barátom kapta, aki még nem csinált ilyesmit, és ez idáig csak nézőként jelent meg bemutatóinkon. A kiszemelt és korábban már foglalkoztatott szereplők szintúgy belelkesedtek, annak ellenére, hogy nem titkoltam: ezúttal nincs gázsi, nincs napidíj, merthogy nincs miből. A stáb összeállt, egy reklámszervező elindult némi készpénzt felhajtani, merthogy azért nem adják ingyen a kamerát, és még egy-két dolgot.

Napok múltak, nem úgy tűnt, hogy lesz pénz, ám én mégis elkezdtem szervezni a forgatást, sőt ki is tűztük az első forgatási ciklust, ami öt napból állt. Valahogy éreztem, hogy meglesz minden, ami minimálisan szükséges. Tudtuk, hogy ez a film nem lesz egy "Glória", ám túl voltunk már azon, hogy bárkinek és bárminek meg akarjunk felelni. Nem érdekelt már, hogy mit szól majd a szakma egy kevésbé látványos filmhez, hogy mit írnak majd esetlegesen a kritikusok, akik további határozott előrelépéseket várnak tőlünk, egyszerűen újra együtt akartunk dolgozni, újra el akartunk tölteni együtt pár napot a rég nem látott arcokkal, és átérezni a forgatás, az utómunka és a bemutatók borzongató izgalmát. Mit veszíthetünk? - tettem fel a kérdést, és a korábbi véleményemmel ellentétben azt mondtam, hogy semmit. Újra vállalni kezdtem, hogy ez egy amatőrfilmes csapat, és igenis hajlandók vagyunk akár visszatérni a gyökerekhez, és fillérekből, elégtelen feltételek és körülmények között is filmet csinálni, mert képesek vagyunk rá.

Mindezek tudatában attól sem riadtunk vissza, hogy egy korábban már felhasznált helyszínt szemeljünk ki a forgatásra. Szedrespusztán, egy lerobbant, lakatlan kúriában forgattuk négy éve "Hasfalmetszők" c. filmünket, aki olvasta az ott töltött napok történetét, az képet kaphat róla, hogy mennyire vágytam oda vissza... Ám a házat azóta megvette valaki, felújította, és egy gyönyörű vadászlakot csinált belőle. Az illető történetesen Tomi ismerőse volt, felkerestük, és megkértük, adja kölcsön négy napra a kúriát. Két perc múlva kezünkben volt a kulcs... Kísérteties volt a déja vu, ugyanott forgatunk, szinte napra pontosan négy évvel később, és a körülmények szinte ugyanazok, mint akkor. Hogy ez még fokozódni fog, még nem sejtettük... De a helyszín megvolt.

Szereplő ügyileg is szívtuk a fogunkat. Eredetileg Csanálosi Gábor (Muszped a "Glóriában") játszotta volna Shotgunt, a nehézfiút, és Nagy Gábor (Tettó a "Glóriában") Einsteint, a zöldfülűt, vagyis újra színre lépett volna a "Hasfalmetszők" párosa. Ám Csanál közölte, hogy ezúttal nem tud részt venni a buliban, Nagy Gabót pedig anyagiak hiányában, és egyéb okok miatt nem akaródzott foglalkoztatni, így Shotgunt ráosztottuk Hirth Gáborra (Bamba a "Glóriában"), Einstein szerepére pedig beindult a keresés. Több kiszemeltünk is volt. Először Vadon János a Z+ tv egykori műsorvezetője, ki négy éve lemondta a "Hasfalmetszők"-et, ám azóta sűrűn megbánta már döntését, és lelkünkre kötötte, hogy ha van valami, azonnal szóljunk. Azonnal szóltam, ám közölte, hogy neki most azonnal kislánya születik, így érthetően azonnal nemet kell mondania. Beleznay "Konkrét csávó" Endre került be a képbe, aki el is vállalta volna, ha nem éppen más dolga lett volna. Neki maradt azért egy epizódszerep, ám még mindig nem volt Einsteinünk. Már-már Csanálosi Gábor kapta meg a szerepet (aki közben mégis csatlakozott a stábhoz azzal a feltétellel, hogy megoldjuk kutyájának felügyeletét a forgatás idejére), ám nem hittem benne, hogy ő jó lenne erre a szerepre. Telefonok, tanácsok, és mindenki egy irányba mutatott: keressük meg Jankovics Petit, aki helyi színjátszó, és talán megcsinálja. Peti megpillantására Kapolcson, a Művészetek Völgyében került sor, merthogy ő ott játszott, mi pedig egy közönségtalálkozón vettünk részt. A szemüveges, vékony, szerény srácot látva azt gondoltam, hogy sokat veszítenénk, ha nem ő játszaná a karaktert. Peti pár nap gondolkodási időt kért, merthogy más dolga is akadt volna, végül igent mondott. Nagy volt az öröm, Csanálosi Gábor megkapta az egyik hippi szerepét, külön örült, hogy ezúttal nem fenegyereket, hanem idiótát kell alakítania, a másik hippi pedig hirdetésünkre futott be Hargitai Tamás személyében. A "Glória" bogársütögető leánya, a bátaszéki Fiáth Mariann magától értetődően adódott Barbie szerepére, így minden megvolt, leszámítva azt a minimum összeget, ami nélkül nem tudtuk volna elhozni a kamerát.

Ekkor csoda történt. Egy ismerősöm véletlenül fültanúja volt egy telefonbeszélgetésemnek, aminek lényege az volt, hogy "segítsetek Vuknak a kis rókának", és megjegyezte, hogy szívesen hozzánk vág százezer forintot, ha feltesszük cége logóját a stáblistára. Nem akartam hinni a fülemnek, de a pénz megérkezett, szintúgy a stáb 11-én este, másnap reggel kimentünk a házhoz, és megkezdődött a négy naposra tervezett őrület. Röhögtem és hitetlenkedtem: megint itt vagyunk! Százezer forinttal, tíz emberrel, iszonyú kevés idővel, és egy egész estés filmtervvel. Annak ellenére, hogy többször megfogadtam: így nem lehet, nem érdemes, és soha többé. Ám a buli beindult, a kamerabérlet naponta ketyegett, Markó Viktor világosítónk harmadszorra is kicuccolta világosító berendezéseit a kedvünkért, és benne voltunk a közepében. Hétfőn reggel ötkor kelés, és hajrá!

2. rész: Amúgy sem szeretem a vadászokat...

Négy napot terveztünk a házban, az ötödiket már más jelenetekkel, más helyszíneken szándékoztuk eltölteni. Hétfő reggel volt, a stáb előző nap összejött, megbeszéltük a legfontosabbakat, amik lényegesek voltak az elkövetkezendő napokra, ismerkedtünk, jelmezpróbát tartottunk. Nagy sikert aratott Einstein (Jankovics Péter) saját maga által választott jelmeze az SZTK szemüveggel, úgy tűnt, Péter pontosan tudja, hogy milyen karaktert kell megszemélyesítenie, és a többiek is ügyesen tippelték meg ruházatukat, merthogy ez (jelmeztervező hiányában) mindenkinek a maga dolga volt. Hirth Gábor (Shotgun) így bőrjakóban, Blues (Hargitai Tamás) Tankcsapda pólóban, Csanál (Hippi) pedig régebben hordott láncaiban, gyűrűiben, és egy általam szerzett Exodus pólóban, piros fejkendőben pompázott. Tudtuk, rengeteg röhögés, és kemény munka vár ránk.

Első nap hatkor kelés, cuccolás, kellékbegyűjtés, és a világosító berendezések egy részének kiszállítása volt a feladat, aztán meg is kezdhettük a jelenetek felvételét. Ahogy szoktuk, egy könnyűnek vélt jelenettel kezdtük: Barbie befűzi Shotgunt egy bizonyos dologra egy bizonyos eszközzel... Szóval a lényeg az volt, hogy Mókinak (Mariann) le kellett volna vetnie pólóját, és melltartóban elcsábítani Shotgunt, és hasonlók. Mókinak semmi kifogása nem volt a jelenet ellen, fel is vettük a dialógusokkal fűszerezett erotikus képeket a kisszobában, és máris szembekerültünk a szokásos problémákkal, miszerint dübörög a mikrofon, villámgyorsan lemerül a kölcsönkapott kamera valószínűleg agyonhasznált aksija, és hasonlók. De elkészült a jelenet Különösebben nem örvendeztünk a látottakon, ez a visszafogottság később odáig fajult, hogy a szereplők és mi is egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy megismételjük az egészet... később.

A nap folyamán rájöttem, hogy a színészválasztás mégsem sikerült annyira jól. A megjelent szereplőkkel nem volt baj, sokkal inkább a választott szereppel. Hiába volt Hirth Gábor fantasztikus a "Glóriában" mint Bamba, itt most egy sokkal keményebb figurát kellett volna alakítania, és nagyon nem ment a dolog. Nem játszott ő rosszul, pontosabban nem hozta ő rosszul saját magát, ám kiderült, hogy képtelen kilépni saját karakteréből, és szelídsége, nyugodt beszédstílusa itt most hátrány Shotgun karakterének. Rájöttem, hogy az eredetileg kiszemelt Csanálosi Gábor talán mégis jobb választás lett volna, fel is merült a csere gondolata, de hamar el is süllyedt, merthogy Hirth Gábor nem lett volna jó narkós hippinek, Csanál pedig szakáll és bajusz nélkül olyannyira ártalmatlan lett külsőileg, hogy nem volt alkalmas keményfiút játszani. E felismerést másnap reggel közöltem a stábbal, és az egyetlen dolog amit ki tudtunk találni, hogy egy picit megváltoztatjuk Shotgun karakterét, mondhatni "lebalfékesítjük" a figurát, amire egyébként bőven ad lehetőséget a forgatókönyv. Jankovics Peti nem értett egyet az ötlettel, ő jobban szerette volna Gáborban az idegbeteg nehézfiút, de belátta, hogy hozott anyagból dolgozunk.

Zajlott a forgatás. Ijedten szembesültem azzal, hogy nagyon nehéz egy szobában forgatni, főleg, hogy közben nem igazán alkalmazhatunk látványos kameramozgásokat az éles hang felvétele miatt, mert a mikrofon és rúdja nem mondhatni, hogy alkalmas a túlzott rángatásra. Az utóhangozás lehetősége természetesen felmerült, ámde nem túl bársonyos emlékeink voltak erről a procedúráról, ami a Dunaújvárosi Televízió lehetőségeit illeti, így igyekeztünk hasznos hangot venni, és ezzel együtt fix képeket alkalmazni. Múlt az idő, a tervezett jelenetek, képek száma viszont nem igazán csökkent. Erősen csúszás íze volt a dolognak, és a felvett anyag sem töltött el lelkesedéssel, valahogy nem úgy dolgoztunk, ahogyan kellett volna. A szereplők nem tudták a szöveget (ez volt a legkevesebb), Tomi és jómagam indiszponáltak voltunk, Peti csalódott és feszült, és a forgatás erősen kezdett emlékeztetni a "Hasfalmetszők" forgatására, leszámítva, hogy annak sikerében jobban bíztam, mint az "Einstein"-ében akkor hétfőn délután.

A ház gondnoknője váratlan hírrel futott be ekkortájt. Közölte, hogy olasz vadászok teszik látogatásukat az este folyamán, hétre vacsora van rendelve, természetesen abban a helyiségben, ahol mi is tartózkodtunk, így felkért minket, hogy távozzunk. A bejelentés nem okozott ovációt, tekintve, hogy minimum este tízig terveztük a munkát, a felvett anyag minőségének tudatában pedig inkább tovább. De alkalmazkodnunk kellett, így elhúztunk. Végszónak még hozzátette a gondnoknő, hogy az említett vadászok négy napig tervezik tartózkodásukat a házban. Elég is volt ennyi, irány haza, az otthoni érdeklődő kérdésre, hogy milyen volt, közöltem, hogy minden szar, és éreztem, hogy kezd elhatalmasodni rajtam a pánik. Ez mi? - tettem fel a kérdést. Az előkészületeket semmi sem akadályozta meg, sőt minden összejött, akkor most miért nem akarják az égiek, hogy ez a film elkészüljön? A kamerabérlet naponta ketyegett, a pénz fogyott, és már-már azt tervezgettem, hogy miképpen mentem ki magam a reklámozónk elől, hogy a pénze ugyan némileg fogyott, de film nem lesz.

Még egy telefont megengedtem magamnak, felhívtam Janisch Attila filmrendező barátomat, húsz percet beszéltünk, majd miután számítógépén átnézte a ma leforgatásra szánt jelenetet, ő hívott vissza még ugyanannyi időre. A beszélgetés lényege az volt, hogy ne pánikoljak, minden kezdet nehéz, meg az első nap sohasem sikerül. A rengeteg technikai tanács és jó szó mellett a búcsúmondat volt a legtanulságosabb, amely így szólt: "Nem olyan nehéz jelenet ez, max. harminc beállítás, egy nap alatt simán fel lehet venni." Hm. Így is volt. Azt már nem mondtam Attilának, hogy nekünk ezen kívül még kb. hat jelenetet fel kell vennünk ahhoz, hogy végezzünk, vagyis nem napi 2-3 perc hasznosat kell forgatnunk, ami optimális lenne, hanem kb. 10-15 percet. És mélyen elgondolkodtam a dolgon, hogy van-e még egy olyan elmeháborodott filmrendező, aki vállalja egy kb. nyolcvan perces film legyártását öt fős stábbal 8 nap alatt. Meghánytam-vetettem a dolgot, és úgy döntöttem, hogy a második nap eredményétől teszem függővé az egészet, aztán ha nem megy a dolog, este visszavisszük a kamerát, kifizetünk két napot, a maradék pénzzel pedig elszámolok valahogy támogatónknak.

Kedd reggel komoly stábgyűlés, ahol mindezeket elmondtam, biztattam a résztvevőket, hogy szedjék össze magukat, és letörlésre ítéltem a hétfői anyagot. Kezdtük újra az egészet, az ötödik napra szánt jeleneteket eltoltuk későbbre, és egy nappal meghosszabbítottuk a házban tartózkodásunkat. A hétfői agyonkínlódott jelenetet újraterveztük, megnyitottuk a teret, és dolgoztunk... egész addig, míg a gondnoknő közölte, hogy az olasz vendégek az eső miatt aznap már délután ötkor hazakotródnak vacsorázni, vagyis addigra nekünk be kell fejezni...

3. rész: Jég a kádban, jég az égben

Amúgy a forgatás zajlott. Az olasz vadászok másnap a rossz idő miatt elhúztak a vérbe, és mi dolgozhattunk. Jankovics Peti korábbi aggódó vélekedése, miszerint a ház és a szoba nagyon "steril" mostanra alaptalanná vált. A szobában szertedobált cetlik, az asztalon üres, vagy félig tele poharak, csurig telt hamutartó, vagyis pár nap alatt sikerült tökéletesen "belakni" a házat. Már nem pakoltunk el esténként, úgyis érkeztünk vissza másnap reggel. A gondnokot olykor a konyhában leltük, amint az asztalra borulva aludt, merthogy alkalmasint éjfélkor, vagy utána hagytuk el a házat, hogy pár óra alvás után reggel hétkor betoppanjuk zombiként. A stáb a harmadik napra erősen hurutos tüneteket mutatott, ennek oka nem szükségszerűen a megfázás, sokkal inkább a nem alvás, nem evés, és egész napi munka volt. Vagyis a szervezetünk viszonylag hamar közölte, hogy elég volt. Mi azért folytattuk.

Maradtak ki jelenetek. A film eleve nem tűnt hosszúnak, max. 90 percet számoltam, de így örülhetünk, ha túllépi a 70 percet, amit azért szükséges, hogy egész estésnek minősüljön, noha kerültek már be a Magyar Filmszemlére 66 perces filmek is az említett kategóriában... Az idő fogyott, így azok a jelenetek kerültek előtérbe, amelyek a cselekmény érthetősége szempontjából fontosak, és azok, amelyek csak újra meg újra körüljárnak egy-egy témát, azokat elhalasztottuk... a forgatás végére kiderült, hogy végleg. Volt, amivel nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de ott és akkor nem tudtunk többet kihozni belőle, és volt, amit alig várok, hogy viszontlássak a vágóasztalon, annyira jól sült el. Némi értékelés színész, karakter ügyben:

Hirth "Shotgun" Gábor hozta szokott, és előző filmünkben sokak által nagyon megkedvelt figuráját. Voltak nagyon felszabadult, és nagyon egykedvűre sikerült percei is, a közönség szerintem most is szeretni fogja lassú, bátaszéki beszédstílusát. Jankovics "Einstein" Péter sokszor beleőrült a Kis-Szabó Márk által írt intellektuális szövegekbe, amelyekre joggal reagált Hippi így módon: "Mi a problémája?" De fantasztikus volt az arcjátéka, a mozgása és az a zavart, lökött figura, amit hozott, remélem, hogy legalább annyi humoros percet fog szerezni a nézőnek, mint amennyit nekünk szerzett a forgatáson. Csanálosi "Hippi" Gábor meglepően jó volt, mint idétlen narkós. Ő örült, hogy levethette keményfiú image-ét, amelyen eddig ismerték Mosztaként és Muszpedként, és most bedobhatta idióta mosolyát, és még meghatottan sírhatott is... majd kiderült, hogy mikor, és miért. Hargitai "Blues" Tamás kellőképpen hozta végtelenül lelassult, bamba karakterét, és semmi nem zökkenthette ki, kívánom a nézők tetszése jutalmazza meg majd igyekezetét. Fiáth "Barbie" Mariann ha kellett pimasz volt, ha a szerep úgy kívánta, elbűvölő, és örültem, hogy őt választottuk. Egyszóval érdekes, és szórakoztató csapat gyűlt össze, és szerintem szeretnivaló figurákat sikerült teremteni. Majd a néző eldönti.

Akadt pár érdekes feladat. Például be kellett fóliáznunk az ablakokat, mert a sztori szerint mindazon cselekmény, amit megjeleníteni szándékoztunk, éjszaka zajlott le. Így fekete mezőgazdasági fólia borította az összes ablakot négy napig. Lehet, hogy nincs összefüggés, de annyi legyet kaptunk látogatóba, és ezek valamiért úgy megszerették a mikrofont, hogy a felvett hasznos hang körülbelül így festett: "szöveg...zzzzzzzzz...szöveg........zz....szöveg.....zzzzz!" Merthogy a roppant érzékeny mikrofon az egyes ízeltlábúak landolásait egyfajta repülőgép leszállásaként közvetítette Tomi fejhallgatójába. Eme állatok azonban legtöbbször megvárták a szavak, mondatok közti szüneteket, és csak azután vették birtokba a mikrofont, így tapintatuk miatt talán nem kell majd minden hangot kidobni az utómunka során...

A leghidegebb jelenetnek ígérkezett az egyik hippi jeges fürdőben való elhelyezése, amelyre azért volt szükség, merthogy bizonyos okokból bekómált a szerencsétlen... Ez ügyből kifolyólag szereztünk egy zsák jeget, és ezt borítottuk Hargitai Tamás fejére, mellére, miközben Peti megpróbálta elmondani újfent körülményesre sikeredett szövegét. Közben ötpercenként más és más tartotta a mikrofont, mert vagy az illető nem tudta elviselni Peti tudományos arckifejezését, vagy Peti vigyorogta el magát partnere feje láttán. Elolvadt jégkockáinkat aztán viszontláttuk még aznap, noha kevésbé vidám körülmények között.

Este, pontosabban éjjel került sor a ház előtt játszódó jelenetek felvételére, amelyek egyúttal a finálé képsorai is voltak. Csak megjegyzésként: ezek sikerültek a legjobban, ám először úgy tűnt, hogy nem lesz az egészből semmi. Este tíz, Markó Viktor éppen kipakolta reflektorait, lámpáit a ház elé, mikor akkora jégeső, zápor zúdult ránk, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Viktor ordítani kezdett, hogy "Jég! Pakolás befelé!", mindenki megragadott valamit, és gyakorlatilag fél perc alatt mindent visszavittünk a házba. Bent akadt dolgunk, úgyhogy csak pár másodperces szünetek adódtak aggódni a buli vége miatt, de az ég kegyes volt. Alig egy óra múltán tökéletesen elállt az eső, kimehettünk, és felvehettük a végét, aminek része volt Csanálosi Gábor főalakítása is. Aztán még egy hosszabb dialógus következett, ámde ekkor már átlendültünk a holtponton. Mindenki elfelejtette fáradtságát, több napos nem alvását, és még arra is maradt idő, hogy a hajnali három órai záráskor egy kicsit összejöjjünk, és pezsgővel koccintsunk az együtt töltött öt nap örömére és sikerére. És talán épp ez volt az a pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy a film már akár mellékes is lehet. Ez az öt nap, és most már nyugodtan merem kijelenteni, életem legjobb öt forgatási napja volt, noha nem a legolajozottabb. Ám e tábor-szerű öt nap, a csapat, a közös élmények mégis felejthetetlenné tették ezt a hetet, és azt hiszem nem csak számomra. Ahogy elnéztem az arcokat, talán más is hasonlóan értékelte a bulit, az is, aki korábban már dolgozott velünk, és az is, aki most először vett részt abban az őrületben, amit a Cruel World Team nagyképűen filmforgatásnak hív...

4. rész: "Jöttem, hogy dumázzunk, érted?"

Két nap következett, szombat-vasárnap, és viszonylag könnyűnek ígérkezett. Mindössze egy kétszereplős dialógus, amely egy lerobbant fürdőszobában, majd lakásban zajlik. Itt keresi fel Shotgunt a Főnök, hogy megbízza egy feladattal. A Főnök szerepére hosszas könyörgés után (mármint a szereplő részéről) befutott Boda András újságíró, társasjáték-gyűjtő, ex-színjátszó és életművész. András 96-ban még felhemperedett a röhögéstől a "Legyen világosság" premierjén (joggal), majd miután két év múltán még mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy filmet csinálunk, írt egy remek cikket a "Hasfalmetszők"-ről. A "Glória" szemlés vetítésén már az első sorban ült, és kisvártatva izent, hogy ki ne hagyjuk a következőkből, mert életműve és filmográfiája nem lenne teljes egy CWT-film nélkül. S lőn a debüt, András megjelent "szilvás gombóc" feliratú pólójában, amerikai bölény (ő mondta!) bőrjakójában, majd szerényen közölte, hogy kidolgozott egy sajátos beszédstílust megformálandó karakterének. Megköszörülte a torkát, majd erőből hozta Joe Pesci hangját a "Casino"-ból, minekutána a stáb egyenként és kollektíve képedt el, hogy mekkora király ez az ember. Mondanom se kell, András full szövegtudással érkezett, noha néhol változtatást javasolt, amelyekből effajta mondatok kerekedtek ki: "Jöttem, hogy dumázzunk, érted?", meg "Csak te pörgetheted ezt a projektot".

Némi nehézséget okozott bejutni a kiszemelt lakásba. Ugyanott voltunk, ahol a "Glória" házibuli jelenetét forgattuk, s bár Tomi, a tulaj előzőleg felhívta a figyelmünket, hogy egy lakásfelújítás közepén tart, azért nem számítottunk letakart, széthúzgált bútorokra, bontott falakra, és meszes padlóra. A jelenetnek nem tett rosszat egyébként. Szóval, reggel fél nyolckor gyülekező, csengő, sehol senki, ajtó nem nyílik, azonban odabent égő előszobavillany... A rejtély csak fokozódott, amikor rácsörögtünk a srácra, és a telefon odabent csöngött. Újabb tenyerek a csengőre, majd motoszkálás a zár körül, aztán ismét csend. Eddigre már kiderült, hogy Tomi valamikor reggeltájt ért haza egy kiadós este után, úgyhogy sejtettük, hogy mi zajlik a lelkében. Még kb. kétszer feküdt vissza, majd arra is rájött, hogy nincs meg a kulcsa, így az ablakon át az utcára kijutva álmos szemekkel közölte, hogy fogalma sincs, hogy miképpen ért haza. De aztán megkerült a kulcs, bejutottunk a hajlékba, ott szembesültünk a fent említett miliővel, majd azzal is, hogy nincs áram, egyébként az egész városrészben. Boda András szerződésmódosítást, kötbért, mi rádiójáték készítést emlegettünk, mikor pár óra múltán újra fényt láttunk a hűtőben, és megkezdődhettek a felvételek. Ez alkalommal ismét kádas rész következett, vagyis Shotgun ruhástul, pálinkásüvegestül befeküdt a langyos vízbe adni a megfáradt bűnelkövetőt. A dialógust lezavartuk.

Apróbb jelenetek maradtak a délutánra. Túri Laci örökös CWT-tag visszatért egy apró szerep erejéig, mint rendőrnyomozó, Szentkúti Tomi tesójával debütált, mint boncolóorvos, és a helyi mozi gépészét is sikerült halhatatlanná tenni egy hajléktalan szerepében. Este még volt idő egy sörre is a Kiscsillagban, és mondhatni sikeres napot zártunk. Szükség is volt a sikerélményre, mert másnap közel sem voltunk ennyire jók, holott nem tűnt nehezebbnek a dolog, egy autós beszélgetés, majd vissza a lakásba, ahol Einstein először találkozik Shotgunnal. Itt már problémák merültek fel. Zavart a forgalom, zavart az áradás miatt jelenlévő egymillió szúnyog, és az is, hogy kifogytak az aksik, no meg az is csúsztatta az időt, hogy Jankovics Peti nem bírta mosoly nélkül hallgatni Shotgun idióta szövegelését, amiért egyedül Kis-Szabó Márkot terheli a felelősség, hogy ilyesfajta mondatokat kreált, miszerint "Rúglak csőrrel segglyukon".

A lakás végleg elvette a kedvünket aznapra. Gond volt a szöveggel, a világítással, a képpel, a hanggal, így este nyolcra bár végeztünk, ám nem tudtuk megismételni a még aznap estére tervezett Móki + Gábor-féle erotikus jelenetet, amelyhez mindketten ragaszkodtak. így az ismét tolódott. Pakolás, majd Paks, ugye kamera-visszavitel. Ekkortájt sikerült rádöbbenni, hogy a produkció rendelkezésére bocsátott összegből már csak annyi van, hogy még egy napra el tudjuk hozni a kamerát, plusz benzin, de a szereplők már hitelezik az útiköltségüket, és semmi más egyébre sincs pénz. Talán pont célba érünk, hátravan még a mennyország-jelenet Janisch Attilával, és a tv-tudósítások felvétele Beleznay Endrével. Huh!

5. rész: Cirmos Walter és az angyal

Most nem Glória ugyan, de ebből a filmből sem maradhatott ki az angyal. Erről azonban később, először a szombat. Nem volt könnyű Beleznay Endrét megszerezni, pontosabban rábeszélni még hagyján, de lehozni Dunaújvárosba! 70 kilométer az 70 kilométer... Szóval több telefon, egyeztetés majd lemondás után egy szombaton megjelent Endre és beállt a kék háttér elé, hogy tudósítást adjon a túszdrámáról, ami egy zöldövezetben játszódott le. A jelenet nem maradhatott önreklám nélkül, Endre mint Cirmos Walter jelentkezett be saját Tv-sójában, ami így együtt véletlenül a CWT három betűjét adja ki, ami megint csak az események különös összejátszása folytán passzolnak a Cruel World Team három betűjével. De nem ez volt a lényeg (illetve dehogyisnem), Endre beállt a „blue-box”-ba, mögötte méltóságteljesen forgott egy szépen megrajzolt földgömb, és aztán villámgyorsan felvettük a snitteket.

Benne voltunk a tv-zésben, ugyanis épp az előző napokban tettük tiszteletünket a Big Brother elnevezésű műsorban, mint "szakértő" vendégek horrorfilm ügyben. Szakértettünk is volna bőszen, ha Till Attila hagyott volna... de ez egy másik történet. Szóval, Beleznay el, másnap újabb sztár érkezett, karján nejlonba csomagolt öltöny angyalszárnyakkal, hátizsákjában laptoppal. Ő volt Janisch Attila filmrendező, ki annak idején elsőként pártfogolta a CWT tevékenységét legalábbis szakmai berkekben. Attila külsejéhez méltó szerepet kapott, egy cinikus angyalt alakított. Jelenléte jót tett a filmnek, vele dolgoztunk ki egy olyan váratlan befejezést, ami még minket is meglepett mikor kiötöltük. A laptopon megtekintettük új filmjének pár snittjét, és sárgultunk az irigységtől, merthogy azok a képek! Persze ő nem százezrekből csinál filmet, ami csak józan eszét dicséri.

Szóval sikeres volt az utolsó nap. Hirth Gábor és Jankovics Peti is rendben voltak, ám hátravolt még a nap fénypontja, Végh Zoltán zeneszerzőnk alakítása, mint "szaki", vagyis munkaruhás, SZTK-szemüveges hullaruha-pakoló. Balla Tibor, a valamikor kiszemelt Hippi is beugrott az epizódszerepre, így ketten pakolták a hullák ruháját, miközben Tibi elmesélt egy tanulságos sztorit, aholis valaki foggal harapta ki... de erről majd a filmben. Végh Zoli roppant megfontoltan és felkészülten hümmögött, alakítását látva komoly megfigyelőink már most tanácsolták, hogy február közepétől ne szervezzen nem lemondható programot. Ekkor van ugyanis az éves Oscar kiosztás, ahol mint köztudott a legjobb mellékszereplő díja sem szokott gazda nélkül maradni...

Szóval vége a forgatásoknak. Visszanézve megerősítem korábbi vélekedéseimet, miszerint súlyos hiba volt ilyen körülmények között belefogni egy újabb filmbe, ám egyúttal örülök, hogy ismét letehetünk az asztalra egy szórakoztató produkciót. Összességében azonban kijelenthető: az Einstein Mega Shotgun tökéletesen beleillik a CWT életműbe, és hogy ez pozitív vagy negatív minősítés, azt úgyis a közönség dönti el.

vége