2003 január 27.: Dunaújváros Online: Poénról poénra


Dumavonalon - már megint - jeles, tempóját tekintve viszont a vártnál/reméltnél öregemberesebb a Cruel World Team (CWT) új dolgozata, az Einstein Mega Shotgun. Ezzel együtt kötelező tánc, ahogy mondani szokás. Az ember - még a magamfajta megfeketedett lelkű is - örülni szok a barátok sikerének, előre megír mindent, figyelmet hív fölfele, meg díszbemutatón drukkol, hogy a közönség is meg(v)egye a cuccot. Aztán bejön, mit bejön, beúszik a körsvenkbe a "mi fiaink" szindróma, és persze a CWT hírhedetten híres pénztelensége is alapból szimpatikus, tudniillik az, hogy itt - felkiáltójellel: Dunaújvárosban! - újra és újra bizonyíttatik: pénz nélkül is teremtődhet valami, készülhet akár film is. És ha készülhet, akkor nincs mese, illetve van, de erről tényleg később, tehát akkor: készül is. Erről szól a CWT egész története, az egyre bővülő baráti/támogatói kör, a kitüntetett figyelem (ideértve, hadd legyek már szerénytelen, mint állat, a DO idevágó ténykedését), továbbá az öntevékenység igézetétől (és a kellékvodkától, gondolom) részeg csapat összes megmozdulása. Lehet játszani, szerepelni és rendezni, lehet megnyerni embereket (barátokat) az Ügynek, legyen szó akár egy boncmesteri szerepről (hogy ne rögvest a főhősök említtessenek), akár a mostani dolgozatban elő-előforduló, szintén puszira készült vizuális effektekről. Eddig: OK.

Azzal sincs baj, ahogy Kis-Szabó Márk teleküldi nyelvi leleménnyel, tréfával a forgatókönyvet, erős szövegtest, poénról poénra ugrálhatunk, mint a szózergék, vannak szépen visszatérő motívok is - különösen Shotgun alakjára/karakterére van e módon különösen figyelve. A részünkről jó előre belengetett szépségdíjas mondás - "Rúglak csőrrel segglyukon!" - akár a világállapotról is szólhat (megkockáztatom: szól is). A történet - a már villantott mese - nem éppen bonyolult, pont erre volt/van szükség most, mert mondjuk ha ezt a túszdrámát egy csillagközi portyával fejelik meg, akkor a no-budget szépséges elve sérül, vagy újraforgatják a Pirxet, de azt meg már minek. Tehát: a tudományok terén jártas, de a valóság útvesztőiben csak tébláboló balfaszbéla (Einstein: Jankovics Péter) és a magát nagymenőnek álcázó balfaszbéla (Shotgun: Hirth Gábor) közös bulira készül, előtte szolid főnöki nyomás szem- és fültanúi lehetünk (Főnök: Boda András & The Goldwing & The Bőrdzseki & The Hajpamacs & The Foytottbeszéd), aztán egy röpke ebéd, lottókitöltés és beavató szöveg után a helyszín: hőseink szimplán csak betörni vágynak, de gyors ütemben egy túszejtő akció főszereplői lesznek - és az egészet élőben tolja a CWT, vagyis Cirmos Walter (Beleznay Endre) showja (meg a DO, titokban, csak önöknek). A lottóötös is kipipálva, valamit kavarni kéne, hogy kikeveredjenek a kakaóból, az ötlet szép és tetszetős, naná, a helyszínen lelt Barbie (Fiáth Marianna) nevéhez fűződik, keresd a nőt, mielőtt a nő talál meg téged, mint tudjuk: a két búvárbalázs szerepet cserél a szintén a helyszínen talált két betépett politoxikomán fiatalemberrel (Blues: Hargitai Tamás; Hippi: Csanálosi Gábor). Utóbbiakat a kommandósok lövik szitává, főhőseinket meg Barbie küldi jégre - szó szerint. A keretjáték helyszíne a menny kapuja, útbaigazítással és helyszínrajzzal a jóságos, de kicsit pikírt Angyal szolgál (Janisch Attila). A mennyben nincs tévé, legyen egy tanulság a sok közül.

A másik, hogy immár fénycsóva essék a bevezetőben említett szabódásra is, hogy bár a poénok terén nincs hiba - a bakiparádé meg nevéhez pászentosan parádés -, a film kicsit lassabban ballag a boldogtalan/érdemtelen, ámde logikus vég felé. Hiányzik az a feszkó, az a pörgés és átütőerő - illetve sokszor hiányzik -, ami megvan például a Csótányok főcímdalában. Ahol megvan - például a betépett politoxikománok terroristává alakulásánál vagy a kommandósakciónál -, ott nagyon jó, ahol nincs, ott nagyon hiányzik: ezzel együtt nagyon sokat röhögtem a vasárnapi díszbemutatón, ami feltétlenül dicséretes momentum, ha az ember egy vígjátékra ül a moziba be, nemcsak a gyöngyvásznon feszítő barátok kedvéért.

-nyulasi