|
Képzelt
riport Zozo egykori fantom együttesének a CANNIBAL CARPET
zenekar egyik fellépéséről:
MéG
LE SEM üLEPEDETT A RáDIOAKTIV PORFELLEG AZ UTOLSó
áLLOMáS HELYSZíNéN ,A CC. BEJELENTETTE
EGY EMLéKKONCERT MEGRENDEZéSéT. A DöBBENETNéL
CSAK AZ úJSáGíRóK KíVáNCSISáGA
VOLT NAGYOBB, áM AZ EGYüTTES SZóVIVőJE
NEM KíVáNT NYíLVáNOSSáGRA HOZNI
TöBB RéSZLETET.HOGY MI úJAT TARTOGATTAK A FIúK
SZáMUNKRA, MEGTUDHATJáK TUDóSíTóNK,
PARSZEK ENDRE JELENTéSéBőL.
Nem
kis várakozás előzte meg a CANNIBAL CARPET EMLéKKONCERTJéT.
A rendkívül magas érdeklődésre való
tekintettel, az esemény nem az eredetileg tervezett amerikai
nagyvárosban, NEW YORK-ban lett megrendezve - annak ellenére,
hogy előkészületek révén már
az egészet ledózerolták - hanem a JUPITEREN.
A borsos
helyárak ellenére több millió igazi rocker
jelent meg a nagyszeru napon. Az elit a szinpad előtt üvölthette,
hogy GYERTEKKI! GYERTEKKI!, míg számos, ugyancsak
sziklakemény rocker már csak a bolygó túloldalán
vagy holdjain kapott helyet. A potyázók és
kerítésmászók a PLUTO-ról nézték
végig a rendezvényt.
A kezdés pontos volt. A hatásfokozó mélynyomók
1 percig 800 decibeles csendet sugároztak, majd egy meteorzápor
kíséretében felsírt az intro a világ
legdisszonánsabb hangrendjében.
A platina
színpadon megjelent egy régi CC. tag, Zsák
THE MUMMY. "SZEVASZTOK FéRGEK! üDVöZöLLEK
BENNETEKET AZ EMLéKKONCERTEMEN!" - üvöltötte
a rocksztár, majd egy 42-es magnummal a kontrol ládákra
fröccsentette az agyvelejét.
A közönség
nyelni nem tudott, mert a következő pillanatban teljes
erőbedobással beindult a CANNIBAL CARPET. Bruce bulldozer
riffjei kíméletlenül csaptak le, majd egy mesteri
kiállás után könnyfakasztó akordok
következtek, amit Silkie kibusztolt szinti kísérete
festett alá. A háttérben felsírtak a
NATIONAL PHILHARMONIC ORCHESTRA hegedui John Williams vezényletével.
Luppy the SHEEP a szinpad szélén ült, lábait
a vizesárok fölé lógatva. Hangjában
a fájadalom és a miért kellett elmenned ilyen
korán, még nem hoztad vissza a CD-met fejeződött
ki mikor elénekelte az IN MEMORIAM ZSáK THE MUMMY
első sorait. A közönség együtt könnyezett
Luppy-val miközben kis gyertyák lobogtak kezeikben.
A szám vége előtt néhány másodperccel
Silkie a stage elejéhez rohant és hatalmas katonai
kannából benzinnel locsolta az első sorokat,
akik természetesen azonnal lángra kaptak.
Bruce
ismét beleszaggatott a húrokba és egy elszabadult
12 hengeres V motor erejével beindult egy vadi új
nóta az "EGYESüLJETEK OXIGéNNEL". A
hangulat hamar a topra hágott. A feszes tempo felszabadítta
a bezárt szívek mélyén lappangó
indulatokat. Eszeveszett ugrabugra és önfeledt villázás
kezdődött, miközben Luppy szövegei egymás
arcának átépítésére biztatta
a lelkes rajongótábort. A hangulat és hisztéria
csakfokozódott (ha egyáltalán lehetett még
fokozni), köszönhető ez a kitunő technikusi
gárdának és még a kiválóbb
színpadi munkának, ami zsenialitása és
ötletgazdagsága egyszeruen leírhatatlan. Nem
maradt el a már beígért urháború
sem, ami következményeként kisebb nagyobb csillagrombolók
hullottak az elégedett közönség fejére.
A CC.-nek
sikerült, ami még senkinek. A koncert finisében
egy roppant komplikált és agyafurt show-kombinációt
mutatott be, ami egy kisebb öngyilkosság sorozatot váltott
ki a nézőtéren : Silkie, a ritmus- szekció
virtuóza, aggasztóan gonosz, busztos hangfürtökkel
díszítte Bruce, tekintet nélküli, alattamos
gitár ritmusképleteit, miközben Luppy csecsemőket
fogyasztott és terhes anyákat lökdösött
a közdőtérbe, amiközben profi kommandósok
helikopterről, géppuskatuzzel sokkolták az önfeledt
carpetistákat. A CC.énekese a csecsemők ritkítása
után kivégezte a Carpe Diem techo-zenekart, mialatt
Bruce szuzlányokat erőszakolt, Silkie pedig lehányta
a szinpadmászókat.
Befejezésképpen
többezer taktikai nukleáris robbanófej hullott
a bolygóra, ami elöl - mesteri időzítéssel
- elit urmentő szolgálat összehangolt egysége
mentette ki a zenekart.
REMEKüL
SIKERüLT, POMPáS KONCERT VOLT. AZ OTT LEVőKNEK
HALáLI éLMéNY.
|