Bernáth Zsolt - producer, forgatókönyvíró, rendezõ    


1973-ban született Dunaújvárosban, ahol a mai napig is él. Gyerekkorában rockdobosnak, írónak és filmrendezõnek készült. A zenélést egy amatõr zenekarban kezdte, de késõbb feladta ez irányú elképzeléseit. A rockzene és az ifjúsági kultúra iránti érdeklődése később írásaiban jelent meg.

Elsõ amatõr filmjét 11 éves korában készítette el Szentkúti Tamással közösen super 8-as filmtechnikával. Ez idõszak alatt animációs filmek, kisjátékfilmek, etûdök kerültek filmszalagra.

13 évesen írta elsõ regényét, melyet azóta több tucat írás követett: versek, novellák, mesék, esszék, kisregények, rockzenei monográfiák, stb. Írásai magazinokban, napilapokban, antológiákban láttak napvilágot. Dolgozott újságíróként is különbözõ dunaújvárosi lapoknak, fanzine-eknek.

A középiskola befejezése után egy videotéka alkalmazottja volt évekig, itt ismerte meg késõbbi filmes társait, akikkel 1994-ben megalapították a Cruel World Team Független Filmtársulatot.

A Filmmûvészeti Egyetemet kihagyta, inkább a független filmezés útját választotta. Diplomát a Szegedi Tudományegyetemen szerzett mûvelõdésszervezõ - média szakon. A filmkészítést autodidakta módon a gyakorlatban tanulta meg. A produceri és rendezési feladatokon kívül belekóstolt az operatõri és vágói munkába is, valamint forgatókönyveket is ír. A CWT-vel 2003-ig öt játékfilmet, három kisjátékfilmet és hat videoklipet készített. Sokféle zsáner érdekelte, így rendezett horrort, thrillert, de vígjátékot is.

2003-2007 között együtt dolgozott az Irmediával (Lóránt Demeterrel) mint operatõr, közös munkájuk gyümölcse három sikeres kisjátékfilm és számos videoklip. Tanácsadóként és operatõrként közremûködött több független alkotó filmjeiben is, a filmgyártásban szerzett tapasztalatait szívesen osztja meg az érdeklõdõkkel.

Az írást sohasem hagyta abba. Első novelláskötete 2007-ben jelent meg A szomorkás szombat könyve címmel szerzői kiadásban. 2009-ben Gyökerektől az ágakig c. forgatókönyve bekerült a Filmjus Alapítvány által meghirdetett forgatókönyvírói pályázat nyertesei közé. Több hosszabb írása aratott sikert az Interneten, többek között rockzenei témában írt monográfiái illetve meséi és versei. 2011-ben újabb könyv megjelenése várható.

2009-ben Váczy Károly producerrel és a CWT korábbi tagjaival elkészítette az Illúziók c. játékfilmet, amely gyökeres szakítás volt a korábbi filmes mûfajokkal. Az alkotás azonban szerzõi jogi problémák miatt dobozban maradt, jövője egyelőre bizonytalan.

2012-ben készült el, és került a mozikba Sherlock Holmes nevében c. ifjúsági filmje. Jelenleg a film utóéletével foglalkozik, filmforgatás témakörben csapatépítő tréningeket vezet, valamint több más területen is kamatoztatja filmes és írói tapasztalatait.



teljes filmográfia

rendezőként

2012

Sherlock Holmes nevében

játékfilm

2009 Illúziók játékfilm

2003

Einstein mega Shotgun

játékfilm

2001

Csótányok - Média pokla

videoklip

2000

Sohasevolt Glória

játékfilm

1999

Christian Epidemic - A fájdalom koronája

videoklip

1999

Unity - Csak te vagy

videoklip

1999

Hasfalmetszők

játékfilm

1998

Bonus Track - Gyere és táncolj

videoklip

1998

Testimony - Flaming

videoklip

1997

Kárhozat

játékfilm

1997

Zombie terror

kisjátékfilm

1996

Crazy Gránát  - Hé, ember

videoklip

1996

Legyen világosság

játékfilm

1995

Betörés

kisjátékfilm

1995

Fenyő Normandiából

kisjátékfilm

 operatőrként

2007

Thimble - Counting 153426

videoklip

2007

Ankou - Nem kell

videoklip

2007

Embers – Within my soul

videoklip

2007

Snakeheart – Úgy repít

videoklip

2006

Blind Myself - Go get a life

videoklip

2006

Road - Ne mondd

videoklip

2006

Fish - Are you away

videoklip

2006

Anima Sound System - Revolution

videoklip

2006

Mind The Gap - New Sun

videoklip

2006

Subscribe - Crowd of the nobodies

videoklip

2006

Searbliss - Two worlds collide

videoklip

2006

Ankou - Vissza a sorba

videoklip

2005

SunCity - Nem izgat

videoklip

2005

Bardo

kisjátékfilm

2004

Urine

kisjátékfilm

2004

Ankou - Fiatal voltál

videoklip

2004

Junkies - Minden álmom

videoklip

2004

Royal Flush

kisjátékfilm

2003

Hollywoodoo - Jó reggelt

videoklip

2003

Galapagos - Magasan száll

videoklip

valamint reklámfilmek, promóciós videók és egyéb mozgóképanyagok.


teljes bibliográfia

2011 Erre gyere könyv
2008 Illúziók forgatási napló
2008 Valaki hozzon már egy létrát

versek, dalszöveg-fordítások

2007 Nagyon, nagyon... portrék 3
2007 Farkasszem forgatókönyv
2007 A progresszív rock monográfia
2007 Az Út útinapló
2007 A szomorkás szombat könyve novellák
2006 Árnyékszülte novellák
2005 Bardo kisjátékfilm-forgatókönvvek
2004 Tudod... portrék 2
2004 A Cruel World Team története 1994-2004 monográfia
2004 Kísértetek forgatókönyv
2003 A kezdetektõl fogva novellák
2003 A lebbenés portrék
2003 Találkozásaim az Istenekkel monográfia
2003 Harminc önéletrajz
2002 Törékeny esszék
2002 Bárcsak itt lennél dalszöveg-fordítások
2002 Közel a peremhez novellák
2001 Fanni meséi mesék
2001 Gyökerektõl az ágakig forgatókönyv
2001 A vándor kisregény
2001 Ha eljõ az éj... novellák
2000 A mélységbõl versek, dalszöveg-fordítások
2000 Lépcsõ a mennybe kisregény
2000 Befelé a kijáraton kisregény
1999 Volt egyszer... kisregény
1998 Falak versek
1997 Kárhozat forgatókönyv
1995 Visszhang regény
1994 Elkezdõdött novellák

valamint újságcikkek, tanulmányok és egyéb folyóiratokban, magazinokban, fanzine-ekben megjelent írások.


elnyert szakmai díjak

2002 5. Open Film Fesztivál Gengszter-díj (Sohasevolt Glória)
2001 8. Diák és Ifjúsági Film és Video Szemle 3. díj (Sohasevolt Glória)
1999 3. Open Film Fesztivál Vérdíj (Hasfalmetszők)
1999 31. Budapesti Független Film és Video Szemle 1. díj (Hasfalmetszők)
1994 28. Budapesti Független Film és Video Szemle Különdíj (Legyen világosság)



Bernáth Zsolt hivatalos honlapja